Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  
 


Nem mindig baj a plágium?

Fazekas miniszter szerint teljesen rendben van, hogy 40 millióért plagizált tanulmányokat kaptak. Még január végén derült ki, hogy Fazekas Sándor jóbarátja, Horváth László tulajdonában lévő Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. negyvenmillió forintért készített tanulmányokat a kazah juhtenyésztésről.
Azóta kiderült, hogy a dolgozat egy része plágium. A szocialista Mesterházy Attila írásban kérdezte meg a minisztert, hogy mégis mikor követelik vissza a pénzt, amit a tanulmányokért fizettek, hiszen azok közt van olyan, aminek fele egyszerű másolat. Fazekas miniszter szerint viszont ilyen nem lesz. Válaszában azt írja, hogy "sajnálatosak azok a körülmények, amelyek között a tanulmány megszületett, de a Minisztérium által meghatározott szakmapolitikai céloknak a tanulmány megfelelt, így meglátásom szerint a Minisztériumot kár nem érte. Úgy vélem, hogy a Dr. Csízi István és Dr. Mucsi Imre urak között esetlegesen felmerülő szerzői jogi vita nem érinti a Földművelésügyi Minisztériumot."
- Példa saját szakmánkból: a Szombathelyen végzett Bíró Szabolcs könyvtáros inforbróker-dolgozatát a webről ellopták, és szakértői munkaként 1,6 millió forintért értékesíteni próbálták. - Abból az esetből büntetőeljárás lett. (MG)

Hírforrás: 444
2016. február 27.  •  Továbbküldöm a hírt
Link e hírhez:
http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=nem_mindig_baj_a_plagium
legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról