SzavazásA könyvtárosok belső kommunikációjának minősége...
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Olvasási készség és anyatejMind a matematika alapjait, mind az olvasást és az írást könnyebben és gyorsabban elsajátítják a legalább 6 hónapos korukig szoptatott gyerekek, sőt hamarabb válnak iskolaéretté is. Nem az amerikai Brigham Young Egyetem kutatóinak mostani tanulmánya az első az utóbbi években, amely a szoptatás hosszú távú előnyeit taglalja. 2011-ben például oxfordi kutatók jelezték, hogy -- 12 ezer iskolás bevonásával végzett vizsgálódásuk szerint -- a csecsemőkorukban szoptatottak még 14 évesen is magasabb pontszámot érnek el az intelligenciateszteken, mint azok, akiket tápszerrel etettek. Tavaly amerikai kutatók mágnesrezonanciás felvételekkel bizonyították, hogy a legalább három hónapig kizárólag anyatejjel táplált csecsemők agya gyorsabban fejlődik. Eddig nem volt világos, hogy ennek oka az anyatej valamelyik összetevőjében vagy másban keresendő-e. A 7500 gyerek bevonásával készített tanulmányukat a Journal of Pediatrics című szaklapban publikáló amerikai szociológusok úgy vélik, most jöttek rá a titok nyitjára. Szerintük az idegrendszer gyorsabb fejlődésének a kulcsa nem az anyatej -- minden baba--mama-páros esetében egyedi -- összetételében keresendő, noha például a bélflórára valóban egy életen át kihathat a csecsemőkori koszt. A tanulási előnyök inkább abból az anyai viselkedésből származhatnak, hogy a szoptató anyák gyorsabban és többször reagálnak csecsemőjük kimondatlan kéréseire, ráadásul ők hamarabb, 8-9 hónapos korban kezdenek nekik mesét olvasni.
|
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |