Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  
 


Óránként ezer oldalnyi szöveget digitalizál az olvasórobot

A Stanford egyetem kutatói által életre hívott elektronikus könyvmoly segítségével szeretnének minél több könyvet bedigitalizálni. Jelenleg egy nyolcmillió kötetből álló gyűjtemény vár arra, hogy a robot végigolvassa. Az egyetem alagsorában elhelyezett, svájci kutatók által kifejlesztett számítógép saját maga lapozza a könyveket, sőt, még levegőt is fúj a lapok közé, ha azok összeragadnak. Eddig a könyvek digitalizálását kézzel -- tehát meglehetősen lassan -- végezték a diákok, illetve az alacsony összegekért dolgozó külföldi távmunkások. Ez jelentősen visszafogta azt a folyamatot, amelynek a végén a Stanford könyvtárát az interneten lehet majd böngészni. Az ebrary.com nevet viselő cég a könyvek mellett térképeket, tudományos kutatási anyagokat és kottákat is kínál előfizetőinek. A szövegek kereshetőek, ugyanis egy számítógép felismeri a nyomtatott szöveget. - F: jún. 13.
-- 2005. áprilisában közöltük a Google projektjéről: 'A műveket a kaliforniai Mountain View-ben szkennelik be egyenként, illetve egy, a Google által kifejlesztett, a művek lapozására is képes szkennerrel. Bár a digitalizálási költségekről a vállalat hivatalosan nem nyilatkozik, egy-egy mű szkennelése Keuchel szerint mintegy 7 euróba [akkor 1750 Ft(!)] kerül. A digitalizált könyvek később felkerülnek az internetre és a Google minden olyan bevételből, amire egy ilyen műre való keresés, utalás vagy olvasás során szert tesz, megfelez az eredeti könyv kiadójával.' - F: márc. 31.

Régebbi hírforrás(ok): HVG Online; link Médiainfó, link
legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról