Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  
 


OSZK: jogvédett, de már nem kapható tartalmakat terveznek az idén online szolgáltatni

- Az OSZK többmilliós állományából tízezres nagyságrend férhető hozzá digitálisan. Az interneten való elérésben gyerekcipőben járunk. Tavaly öt új szolgáltatás indult, például: fotókat, régi térképeket, 56-os plakátokat, gramofon-felvételeket link tettünk közzé.

A könyvtár a digitalizáció felgyorsulása mellett továbbra is szellemi műhely maradhat. Az új gondolatok születéséhez szükség van ugyanis a hely szellemére és élő diskurzusra.

Az a cél, hogy ahol a jogi megkötések engedik, legyen szabadon kutatható és hozzáférhető. A kereskedelmi forgalomban már nem kapható, de még jogvédelem alatt álló műveket tervezzük digitalizálni és szolgáltatni. Ennek van már hazai modellje. Ebben az évben tervezzük e szolgáltatás indítását.
Rózsa Dávid ezeken túl elmondta, hogy néhány héten belül új kutatóterem nyílik a könyvtárban, megújul a MEK felülete és az OSZK portálja is, mint közösségi oldal.

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról