Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

Páratlan irodalom- és eszmetörténeti értékű hanganyagok váltak elérhetővé az SZTE könyvtárában

Online elérhetővé teszik a szegedi Móra Ferenc Kollégiumban az 1980-as évek elejétől megrendezett előadások, író-olvasó találkozók felvételeit, a páratlan irodalom- és eszmetörténeti értékű hanganyagok a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Klebelsberg Könyvtár Médiatékájában hallgathatók meg - tájékoztatott az SZTE.

Az egykori József Attila Tudományegyetem (JATE) - majd SZTE - Móra Ferenc Kollégiumában az 1980-as évek elejétől kezdve rendeznek irodalmi, társadalomtudományi és filozófiai előadásokat, találkozókat, esteket. Résztvevőik között olyan írók, filozófusok, történészek szerepeltek, mint Faludy György, Határ Győző, Kányádi Sándor, Kallós Zoltán, Heller Ágnes, Vajda Mihály, Kosáry Domokos, Ilia Mihály, Losoncz Alpár, Katona Tamás, Kristó Gyula, Benda Kálmán, Esterházy Péter, Nádas Péter, Kertész Imre, Krasznahorkai László, Parti Nagy Lajos, Kovács András Ferenc, Visky András, és közülük egyesek háromszor vagy többször is visszatértek az évek folyamán. ... Az esteken a különböző politikai irányzatok, a nemzeti oldal, a demokratikus ellenzék és a reformkommunisták képviselői jelentek meg, közöttük például Elek István, Tölgyessy Péter, Géczi József Alajos, Kőszeg Ferenc, Pozsgai Imre.

A szegedi egyetemet jellemző sokszólamú értelmiségi diskurzust a rendszerváltozáshoz vezető, és azt követő időszakból egy ládányi kazetta és CD őrizte meg. A 2010-es évekig terjedő teljes anyag 400 órányi hangfelvételt tesz ki. A hangfelvételek arról árulkodnak, hogy a rendszerváltozás fordulójának éveiben tartott előadások beszédmódját a dialógus, az érvelő reflektálás, egy új értelmiségi útkeresés jellemezte. A felvételek között maradt fenn például Benda Kálmán történész Ferencesek a csángók művelődésében című utolsó nagy előadása vagy Engel Pál, Kristó Gyula késői előadásai, amelyek sehol máshol nem fellelhetők, illetve Varga László történész Egy nagytőkés karrier. Weiss Manfréd életpályája című előadása is, amely a szerző halála miatt publikálatlan maradt, és nincs is más előfordulása. Az SZTE Móra Szakkollégium által a könyvtárnak adományozott felvételek közül 109 hanganyagot már a közönség is elér.

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról