Strängnäs városában fogyatékkal élő fiatalokkal építettek hosszú távú, bizalmon alapuló párbeszédet, nemcsak "véleménykérés", hanem valódi bevonás céljával. Támogatásból volt pénz helyettesítésre és a fiatalok díjazására is.
Abból indultak ki, hogy a gimnáziummal már léteztek kapcsolatok, ezért a beszélgetéseket az iskola jól ismert, biztonságos tereiben kezdték. A találkozókat közvetlenül tanítás után tartották előre jól kommunikált napirenddel, hogy kiszámítható, átlátható legyen a részvétel.
A fiatalok két konkrét esemény - a nyári fesztivál és az őszi Funkis Fesztivál (értelmi fogyatékkal élők zenei fesztiválja Svédországban) - programját és kísérő tevékenységeit alakíthatták ki saját igényeik és ötleteik alapján. Minden javaslatot komolyan vettek. Ha valami nem volt reális (pl. medencés buli), annak mindig elmagyarázták az okát. Ez növelte a résztvevők bizalmát.

A nyári fesztiválra a résztvevők egy "pihenőszobát" terveztek, ahol el lehetett vonulni, beszélgetni és társasjátékot játszani. A fiatalok a vásárlástól kezdve a berendezésig az egész folyamatban részt vettek. Az esemény után közös értékelést tartottak, ahol nagy elégedettségről számoltak be. Őszre több fiatal csatlakozott.

Közösen döntöttek a Funkis Fesztivál programjáról. Az eredmény egy "funkis hangulatú" klub, ill. a halloween-diszkó lett kézműves foglalkozásokkal, játékokkal és karaoke-val. Az értékeléskor többen jelezték: szívesen jönnének több és hosszabb találkozóra akkor is, ha már nem kapnak érte pénzt. Úgy érezték, hogy valóban meghallgatják őket. Nem csupán formálisan kérnek tőlük véleményt. A szavuknak súlya van. Egy résztvevő kiemelte: mindenki más, ezért különösen fontos, hogy kérdezzék és komolyan is vegyék őket.

A projekt során kiderült, hogy időre van szükség: egyesek gyorsan csatlakoznak, mások hosszabb megfigyelés után mernek belépni. Az ősz folyamán a csoport létszáma több, mint kétszeresére nőtt (3 helyett 7 fiatallal). Megkönnyítette az utánpótlást és a kapcsolatépítést az is, hogy a találkozók az iskolában, közvetlenül órák után voltak.

A projekt lezárult, de a módszer beépült a mindennapi munkába: a részvétel már nem alkalmi "projekt", hanem természetes munka lett. Terv: ősszel ismét az iskolában toboroznak. Ott lesz az első találkozó, majd a munka a könyvtárban folytatódik.

A cikk végén gyakorlati tanácsokat adnak: a valódi részvételhez kulcs a kapcsolat és biztonság, a világos, de rugalmas keretek, a folyamatos visszacsatolás, a kis lépték és a szervezetek közötti együttműködés. (Ref.: Perplexity, Szabó Eszter)