Van egy casual túlsúly a világban, egy kényelmes világkép, ami az öltözködésen is látszik és a viselkedésben is megjelenik. Az is igaz, hogy az elmúlt években én is elfogadóbb, toleránsabb vagyok, de vannak bizonyos dolgok, amelyeket nem tudok elnézni.
Mint például a pontosság. A késést az egyik legnagyobb modortalanságnak tartom, amit ember ember ellen elkövethet. Véleményem szerint ez a tisztelet teljes hiánya. Nem érdekel, hogy a másik fél vár rám, nem érdekel, hogy lenne más dolga - odaérek, amikor odaérek. A késéssel szemben nem tudok toleráns lenni.
Kérni, megköszönni, pontosnak lenni - ez a hármas például egy sarkalatos pontja a könyvnek és azt gondolom, hogy ha ez megy, akkor a többi már csak finomítás. Ha mindehhez még tisztelet és tolerancia is társul, akkor azért nagy baj már nem lehet. Nyilván minél kiműveltebb valakinek a viselkedése, annál jobb, de azért a ló túloldalára sem szabad átesni. A túlzott modorosság is könnyen a visszájára fordulhat.
Hiszek abban, hogy divat lesz újra viselkedni.
Nincsenek nagy illúzióim, de szomorú vagyok, amikor különböző versenyeken azt látom, hogy szépek vagyunk, fiatalok és jól öltözöttek, de előbb sorolunk fel húsz menő divat-, parfüm- vagy autó márkát, mint tíz írót. Ettől még mindenki jó ember marad, megy tovább a világ, lesznek önvezető autóink, csak érezhetően beszűkül az intellektus, máshová kerülnek a hangsúlyok és a tisztelet is az értékrendben. Én is a fogyasztói társadalomból élek és nem gondolom, hogy ítélkeznem kellene. Nem mondom sem azt, hogy jó, sem pedig azt, hogy rossz. Inkább úgy fogalmaznék, hogy sajnos.