Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  
 


Tananyag készül a tudatos fogyasztásról

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) idén április 26-án hozta létre a Tájékozott Fogyasztókért Klubot azzal a céllal, hogy a tájékoztatásnak új utakat nyisson. A klub célja, hogy a vállalatok számára megteremtse a fogyasztói tájékoztatásban való részvétel lehetőségét a megfelelő szakmai kontroll mellett, s egyúttal kielégítse azt a régóta meglévő igényt, mely a gazdasági vállalatok részéről jelentkezik a fogyasztóvédelembe való bekapcsolódást sürgetve. A klub kiemelten kezeli az oktatás ügyét, így a tagok elsőként egy a fogyasztói információk iskolai oktatását elősegítő program elindítását határozták el, amely az iskolások számára teszi könnyen elsajátíthatóvá a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos információkat. A tanári segédanyag szerkesztésében és az anyagok gondozásában az OFE munkatársai vesznek részt. Ezzel egy időben pályázatot írnak ki pedagógusok képzésére. Az akkreditált képzés költségét az első 10 jelentkező számára (pályázati elbírálás alapján) a TFK állja. A későbbiekben egy honlap is segíti az érdeklődőket. A link oldalon olvashatnak bővebben a klub működéséről, a tagokról, s a honlap fejlesztésével a jövőben elérhetőek lesznek további hasznos információk és szolgáltatások is. - F: szept. 21.

Régebbi hírforrás(ok): link
legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról