Az utóbbi 2 hétben meredeken megnövekedett a kényszer-távmunkások száma - könyvtárosok között is. A helyzet némileg mosolyra késztető. A Könyvtári Intézet vagy 30 éve szakirodalmi szemlét adott ki távmunka témában, külföldi példák kapcsán javasolva körültekintő alkalmazását. Magam a címben is szereplő opuszt link referáltam 1996-ban. Illetve több mint 20 éve dolgozom így. A hazai könyvtárakban és általában a köz- és üzleti szférában a távmunkát kimondva-kimondatlanul alacsonyabb értékű tevékenységnek tekintették, tekintik, netán a kiváltságosok privilégiumának. Leggyakoribb - egyúttal rendszeresen cáfolt - félelem tőle az volt, hogy otthon a munkatárs ki tudja, mit csinál (és biztosan lóg is). A valóság ezzel szemben eddig is az volt, hogy a távmunkások jellemzően többet dolgoznak, mint az irodában ülők. Miközben lehetőségük van a munkaidő racionálisabb felhasználásával saját tevékenységeik végzésére is.
A félelmek között emellett visszatérő téma volt még az adatbiztonság kérdése is.
A mostani helyzet a sokkszerű alkalmazkodás kényszerével döntően megterhelő. Ám a vírus miatt megváltozó új életformánkban lehetőséggel is kecsegtet. Ezen túl minden bizonnyal sokkal gyakrabban és ésszerűbben fontolva kerül majd elő az otthoni munka lehetősége.
A vírus előtti időkben kiderült már - legalábbis szűk körben, hogy a megoldandó probléma a távmunkás elszigeteltségének oldása. Ezért a lehetőségek rugalmas alkalmazása lehet a trend:
- racionális választás a távmunka, irodai munka és a co-working space között
- a munkavállalók nagyobb arányban jelennek meg alvállalkozóként - magasabb értékű munkát kínálva
- kombinált munkatípus: pl. heti 2 nap irodai munka, a többi home office.
Mindez persze olyan munkakörökben, ahol értelmezhető a munkahelyen kívüli tevékenység. (MG)