Talán emlékszel még a hullámzó kamu-könyvespolcokra...
- A könyvtár tulajdonképpen egy hatalmas plázának az egyik szárnya. Nem sima plázának, hanem kultúrplázának. Valójában inkább csak olyan, mint egy pláza, hatalmas belső terek, mindenfelé flangálnak az emberek, vannak boltok is, lehet kajálni, de alapvetően különböző kulturális funkciókat tölt be. A nagy terekben képzőművészek installációit látjuk, van színházterem benne kettő, mozi, kutatóintézet, ilyesmik, s persze a könyvtár. Egyébként láttam már ilyen típusú intézményt Pekingben is, a Parkview Greent. Szóval a plázán belül sétálgat az ember, amikor a sok széles bejárat egyikén átmegy egy másik helyiségbe, mintha egy boltba menne be, s ott áll a könyv szentélyében. Középen hatalmas gömb, körülötte hullámformában, lépcsőzetesen emelkedve tágul a tér a belmagasság közepéig, majd onnantól ugyanígy szűkül, míg a gömb fölött csőszerűen egy világítóudvar emelkedik, amelyről a figyelmes szemlélő aztán megállapíthatja, hogy a terünk felett feltételezhető további emeletek ablakai nyílnak bele. A körbefutó lépcsőzetes falak könyvespolcokat imitálnak. Igen, imitálnak, s akkor itt jutunk vissza a kamu problémájához.
A térbe belépve ez szinte megüti az embert, hogy az imitált könyvespolcok nagy részéhez nem is lehet hozzáférni, hiszen fenn vannak a magasban, más részükhöz meg csak nehezen, mert a lépcsők alatt vannak, amelyeken ülünk vagy állunk. Helyenként, ahol mégis hozzáférhetők a polcok, mintha elkezdték volna feltölteni, de ennek is csak az a funkciója, hogy a sértett kínai lelket megfelelési kényszerrel gyógyítgassa. Könyv ide ugyanis funkciószerűen nem kell, hiszen nem ez a könyvtár, ez csak az aula, ha tetszik, a recepció. A tényleges könyvtár, mellesleg az ottani Szabó Ervin Könyvtár kerületi fiókja, az egész fölött lévő emeleteken van, s mindenki megelégedésére kísértetiesen hasonlít a könyvtárakra, folyóirat- és újságolvasókkal, szabadpolcos termekkel, könyvigénylő és lerakóautomatákkal, elektronikus szolgáltatásokkal, kávézóval. A vétkük csak annyi, hogy mindehhez valami szépet, de legalábbis valami figyelemfelkeltőt szerettek volna. Annyiban mindenképpen sikerült, hogy a nosztalgia lehetséges tárgyait és segédeszközeit tartalmazó gyűjteményem újabb darabbal bővült.