Czifra Julianna vezető- és szervezetfejlesztő szakpszichológus: ... A vezető toxikusságának az az egyik ismérve, hogy pszichésen zaklatott állapotba hozza a dolgozókat. A magas stressz-szint egy ideig sarkallhat ugyan jobb teljesítményre, de egy ponton túl kontraproduktívvá válik.

HVG: Melyek a toxikus vezető fő ismérvei?
CzJ: Jellemző, hogy felfelé - a tulajdonossal, a menedzsmenttel szemben - a legjobb arcát mutatja. Nagyon jó abban, hogyan prezentálja, pozícionálja magát a szervezetben, jól tudja építeni és mozgatni a kapcsolati hálóját. Közben a hierarchiában alatta lévőkkel nem bánik jól, velük lekezelő, megszégyenítő, leuraló. Az ő felettesei ezt az arcát viszont nem ismerik, csak azt, amelyik sikeres és kompetens. Erősen teljesítményfókuszú, azzal érvel, hogy csak a maximumot akarja kihozni az embereiből, de azt nem veszi észre, hogy állandóan átlépi a határokat, amivel sérti mások önbecsülését, méltóságát.

Ahogy azt sem látja, milyen áron kapja meg a jobb teljesítményt. A nárcisztikus személyiségvonás miatt a retorzió is jellemző rá, nem nyitott a visszajelzésre, főleg a kritikára; nem fordulhat elő, hogy valaki megkérdőjelezi a döntését. Minél magasabb szinten van, annál inkább tud élni a visszavágás eszközeivel, amivel félelemben tartja a környezetét. Általánosan elmondható, hogy ha valaki vezető pozícióba kerül, és egyre feljebb lép a ranglétrán, egyre inkább átalakul, torzul az észlelése önmaga és a környezete kapcsán. Ön- és feladatfókuszúvá, célorientálttá válik, kevésbé vagy egyáltalán nem is észleli, hogyan hat a viselkedése a környezetére.

... Magyarországon a Munka törvénykönyve nem igazán rendelkezik olyan kontrollszervről, ahova a munkavállalók fordulhatnak, nagyon fellazult az őket védő szabályozás. Munkafelügyeleti szervek csak névlegesen léteznek. A HR-es gyakran politikai szerepet lát el, annak függvényében jelez vissza a vezetőknek, hogyan észleli a hatalmi viszonyokat. Mivel a menedzsment tagja, a menedzsment érdekeit képviseli, ritkán képes jól balanszírozni a munkavállaló és a munkáltató között. Ha viszont a munkavállaló sehonnan nem számíthat támogatásra a szervezetben, egyedül marad a stresszmegküzdéssel, a bizonytalansággal, ami felemésztheti a pszichés energiáit. Nagyon könnyű belecsúszni egy durva stresszállapotba, ami a kiégésig vezethet; aki úgy dönt, hogy marad, annak komoly figyelmet kell fordítania a megküzdési módjaira. És különösen fontos, hogy a maradásba ne csak "belesodródjon", hanem racionalizálja, miért éri meg neki. Ne úgy élje meg, hogy belepusztul.