Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  
 


Túl kicsi a könyvtárosok speciális piaca, a PhD-seké

A tudományos teljesítményhez nemcsak a források szűkösek, de egyre kevesebb a megfelelően képzett szakember is. Magyarország sereghajtónak számít a doktori képesítést szerzett fiatalok arányában. Az OECD tagországai között a 30., az Európai Unióban a 25. helyen állunk: csak Lengyelország, Málta és Ciprus kullog mögöttünk a százezer lakosra jutó doktori fokozatok tekintetében. Megkerestük ezzel kapcsolatban az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi), ahol kérdésünkre elmondták: nem az a baj, hogy kevés a doktorandusz, hanem az, hogy sokan menet közben lemorzsolódnak. A képzést megkezdők közül csak 22 százalék szerez fokozatot, ezt a kormány 2020-ra 30-ra szeretné emelni.
Az ok alapvetően prózai: túl alacsony az ösztöndíj, csupán havi 100 ezer forint. Ezt azonban a 2016 szeptemberében kezdődő tanévben megemelik, a tanulmányok első két esztendejében havi 140 ezer, a második kettőben 180 ezer forintra. Emellett a legjobbak pályázhatnak a Nemzeti kiválóság program forrására is, melynek keretösszege 6,75 milliárd forint. A Doktoranduszok Országos Szövetségétől megtudtuk, a lemorzsolódásban szerepet játszhat az is, hogy a tehetséges fiatalokat "levadássza" a versenyszféra, jóval magasabb béreket kínálva, mint a kutatói pálya. A Szegedi Tudományegyetem arra is felhívta a figyelmünket, hogy az új rendszerben a korábbi 3 helyett már 4 évig jár az ösztöndíj, ez segítséget nyújthat egy valóban alapos tudományos munka befejezéséhez.

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról