Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  
 


Tulajdonképpen ezekből a könyvekből jött rá, mi jön be neki az ágyban

Enikő írta nekem, hogy ő tulajdonképpen ezekből a könyvekből jött rá, mi jön be neki az ágyban. "Sosem értettem, mi olyan nagy szám a szexben, inkább megadtam magam. A párom nyitott lett volna bármire, én viszont mindig legyintettem, jó úgy, ahogy van. Aztán megkaptam egy barátnőmtől a Haunting Adeline című sötét románcregényt, és rá kellett jönnöm, hogy nekem egészen más jön be, mint amit eddig csináltunk. Elég beteg ez a sztori, egyáltalán nem romantikus a klasszikus értelemben.
De felszínre hozta bennem, hogy én bírom, ha irányítanak, ha durvábban bánnak velem. Amikor felolvastam pár részt a pasimnak, először meglepődött, aztán elkezdtünk kísérletezni. Annyit mondok, hogy végre értem, mi a nagy szám a szexben. Azóta szorgosan kutatom és olvasom a pajzán könyveket, már durvulni se kell, egyszerűen a kísérletezéstől jobban megismertem magam, a testem, a csávóm, és azóta egy új világ tárult elénk. Imádjuk."

És hogy milyen korosztály olvassa ezeket a könyveket? Az alsó korhatár egyre lejjebb csúszik, hiszen a young adult (fiatal felnőtt) könyvek körül gerjesztett "hisztéria" futótűzként terjed a közösségi oldalakon, így szignifikánsan megnőtt irántuk a kereslet, és nemcsak a fiatal felnőttek körében, hanem a negyvenöt pluszos nők is előszeretettel választják ezeket a regényeket. Csak azt kell eldönteni, milyen környezetben szeretnénk szép, okos, izgalmas emberek szerelmi életéről olvasni. Hétköznapi, modern, fikciós, kosztümös, fantasy univerzumos a halál árnyékában, borzongatós, minden van. Bármilyen kontextusban vágyakozhatnak egymás után a főhősök, lehetnek ellenségekből szeretők, fellobbanhat a láng lassan és gyorsan, egymásnak eshetnek egy kiadós zivatar vagy egy hatalmas, véres csata után. A lényeg, hogy az érzések ki legyenek hangosítva, hogy érezhető, tapintható legyen, ami a pornófilmekből hiányzik.

És a végére már csak azt a jó dumát illeszteném be ide, amit egy mémen láttam a kutakodásaim során: Én nem nézem a pornót, hanem olvasom, mint egy kib@szott úrinő.

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról