Bukásra áll a magyar oktatási rendszer -- és vele együtt a gazdaság. Ideje felébredni. Hosszabb távon a gazdasági versenyképességet egyértelműen az oktatás minősége határozza meg. Első hallásra ezért akár üdvözlendő is lenne, hogy a nemzetközi felmérések szerint a ma legföljebb stagnáló színvonalú magyar közoktatásba sok milliárd forint áramlik 2013-ig. A pénzek meghatározó része azonban a struktúra átalakítása helyett infrastrukturális és informatikai fejlesztésekre megy, miközben a külföldi sikerreceptek is azt mutatják, hogy áttörés csak a korszerű tudás megszerzését szolgáló tanárképzés megreformálásától, az oktatás tartalmának megújításától és az ezekkel kapcsolatos kutatások megszervezésétől lenne várható. Ami a pedagógiai munka reformját illeti, az ugyancsak megkezdődött, ám arról a nyilvánosság alig tud valamit.
Az önkormányzati iskolarendszerben a költségvetés közel tízezer tanintézményt finanszíroz. A társadalmi vita középpontjában azonban nem az áll, hogy a munkaerőpiac igényeihez kellene igazítani a struktúrát és a pedagóguslétszámot. E helyett a kistelepülések iskoláinak megmentése, a szakmai szervezetek elbocsátások miatti tiltakozó akciói kötik le a közfigyelmet. Való igaz, az elmúlt két évben háromszáz iskola zárta be a kapuit, nyolcszázat érintettek az összevonások, s a folyamat még nem fejeződött be. A kötelező óraszámemelés, a finanszírozás és a gyereklétszám csökkenése miatt országosan 8 ezer pedagógus veszítette el állását. 'Manapság összevonják az óvodát a gépipari szakközépiskolával, a bölcsődét a lóistállóval, az iskolai konyhákat a szeméttelepekkel, az uszodát a könyvtárral, és előbb-utóbb mindegyiket a halottasházzal' -- érzékelteti internetes naplójában a szakma hangulatát egy szaktekintélynek örvendő, 51 éves matematika-magyar szakos tanár. - F: szept. 11.