-- A helyi járatnál, felmutatva a vakos igazolványomat, kérdeztem a buszsofőrtől, hogy ez hányas járat, mire ő: Nem tud olvasni? -- kezdte a felsorolást, hozzátéve: egy, az autóbuszok jobb szélén elhelyezett, fehér alapon fekete nagy szám sokat könnyítene. -- Fehér bot, illetve vakos kitűző azért nincs nálam, mert több a káruk, mint az előnyük, ugyanis azokkal felkínáljuk magunkat a rosszban sántikálóknak. Szerencsére én még tudok fehér bot nélkül közlekedni, bár a járdákat elborító reklámtáblák nehezítik a dolgot. ... Ez ugyanúgy nem pénzkérdés, mint például a felújított kórházi épületben a lépcsők fluoreszkáló festéssel ellátása, illetve a banki vagy postai ügyfélhívó, a fekete alapon piros számaival, ami nem kedvez a színtévesztőknek. S meddig tartott volna odatenni még egy plusz gombot -- Kérek hangos hívást! -- az ügyfélszámot kiadó szerkezetre? Szoftverileg nem lett volna nagy dolog. A kanizsai postán egyébként van egy rendes vagyonőr, aki mindig megkérdi tőlem: Na, mit húzott? S akkor odasegít a megfelelő ablakhoz. ...
-- Az akadálymentesítést komoly pénzekkel támogatták, ám a rámpák olyan meredekek, hogy a mozgássérültek önállóan képtelenek felmenni rajta, legyen az orvosi rendelő vagy könyvtár. S ha már a bibliotékánál tartunk, itt egy dicséretet is megfogalmaznék, nehogy azt higgyék, csak mérgelődni tudok. A Halis-könyvtár folyóirat olvasójába kihelyezett hangosfelolvasó szkenner remek találmány, hiszen a vakok számára is biztosítja az önálló ismeretszerzést és szórakozást. Nagy segítség annak, aki nyitott például a szépirodalom felé, mert így nem kell mindig valakit felkérni a felolvasásra. Arra bíztatnám a sorstársaimat, hogy próbálják ki, minél többen éljenek ezzel a nagyszerű lehetőséggel!