"Hatalomra kerülve leírja, kipusztítja a következő nemzedék az előzőt, ahelyett hogy építene rá. Vigyázat, kedves maiak! Az utánatok jövők is így tesznek!" - figyelmeztet Valló Péter, aki a Krum című darab bemutatójára készül a Pesti Színházban.

HVG: Megkérdőjelezhető a polgári művészszínház létjogosultsága a XXI. században?
VP: A társulaton belül is vannak viták arról, hol a Radnóti szerepe ebben a mostani struktúrában. Furcsa módon most sokkal jobban látszik, hogy nem létezik polgárság Magyarországon, mint ahogy a rendszerváltás előtti utolsó időszakban látszott. Akkor legalább igény lett volna rá, most már ez az igény sincs meg.

HVG: Mára utópia lett az a kissé népművelő szándéka, hogy a színházba járásnak köszönhetően egyre műveltebb, tájékozottabb közönséget szeretne látni.
VP: A színházrendezés mélyén van jobbító szándék. Az "Én egész népemet fogom..." fiatalos, lendületes célkitűzése. Ebből aztán irgalmatlan nagy pofára esés lett mindenki számára, aki ebben hitt. Közel tíz éve megjósolták, hogy összeszerelő üzem lesz az országból, az emberek "egy tál rizsért" dolgoznak majd veszettül, de ezt sokan hagymázas baromságnak gondolták, arra hivatkozva, hogy európai ország vagyunk. És lám, nézzünk körül. Az utóbbi évek kultúrpolitikája tendenciózusan rásegít erre a folyamatra. A kultúra ne a társadalom kritikai vagy konfliktusos viszonyaival foglalkozzon, hanem lehetőleg könnyen felejthető, vidám történetekkel fokozza az "elégedettséget". Egyes színházak előadásai már ugyanazt a képet mutatják, mint amikor én kezdtem a pályát a múlt század hetvenes éveiben, az átkozott Kádár-korszakban. Rossz komikusok, provinciális jelmezek, olcsó, festett díszletek között megy a tinglitangli szórakoztatás. És a nézőtéren egyre jobban érzékelhető az elbutulás. Ma már minden hivatkozást kihúzunk a szövegből, ami annak idején az általános műveltség része volt, és meghagyjuk a konyhanyelvet, ha nem akarjuk, hogy odalent a nézőtéren "elakadjon náluk a tű".