Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  
 


Vidék: egyre több rászoruló - és hiányzik az információ is!

A magyarok 30 százaléka élt a létminimum alatt 2020-ban - egyebek között ez olvasható ki a Policy Agenda elemzéséből, melyről lapunk is beszámolt.
Megfigyelhető, hogy ők sokkal nehezebb helyzetbe kerültek, hiszen az amúgy is gondosan, körültekintően beosztott forintok esetében meg kell nézni, hogy mik azok, amiknek a vásárlása már nem engedhető meg. Ebben az esetben nyilván logikusnak tűnik lemondani ezekről, de nekik már nincs miről lemondaniuk, egyéb természetes erőforrás hiányában valamilyen téren nélkülözni kényszerülnek (rezsitartozás felhalmozódása, fűtetlen lakás vagy alkalmankénti, vagy rendszeres éhezés) - tudtuk meg a segélyszervezettől. Azt is hozzátették: egyre többen kérnek tőlük segítséget, mert a folyamatos drágulás közepette azok is súlyos bajba kerültek, akik legalább szerényen, de valahogy a víz felett tudtak maradni.

A Segélyközponthoz fordulók száma jelentősen, 15%-kal nőtt az elmúlt negyedévben és azt tapasztaljuk, hogy a tőlünk kapott támogatás sokszor valóban életmentő. Olyan egyének és családok is jelentkeznek nálunk, akiknek az eddigi megélhetés nem okozott gondot. Ha nem is bőségesen, de mindenre volt elég "forint", gondos tervezéssel a család a havi bevételből minden alapvető feltételre jutott. Ugyanakkor komoly bajt jelez az is, hogy sokan még mindig nem tudják, hogyan és kitől kellene segítséget kérni. Nagy bajt okoz az uzsorakamat, és az is, hogy a bevétel is egyre kevesebb - vagy az infláció miatt a bevétel reálértéke sokkal kevesebb, ami eddig elég volt, talán már hónapok óta nem az.

Szintén nagy probléma, hogy nagyon sok ember nincs tisztában alapvető információkkal. Ki, hogy, hol, honnan kaphatna támogatást? Ki hogy számolhat a rezsivel? Milyen támogatást, milyen formában vehetnek igénybe, hol és kinek mi jár, illetve többek között az adósságkezelési tanácsok lehetősége. A gyermekeket nevelő családok esetében két kiemelkedő időszak van, az iskolakezdés és a fűtési időszak. Azt láttuk eddig, hogy az emberek úgy készülnek fel, hogy az ezt megelőző időszakban próbálják a bevételből kispórolni, de ez a módszer a már tavaly évvégén nagyon sok családnál felborult. Sok esetben hallottunk uzsorakamatról is - adósságspirál kezd kialakulni - írta lapunknak küldött válaszában az Ökumenikus Segélyszervezet.

Régebbi hírforrás(ok): Esély a bérlőknek - könyvtárak segítik a kilakoltatás előtt álló használókat link Szegénységből küszöbfélelem - a rászorulók alacsony könyvtárhasználatának egyik oka link Megkérdeztük: A hátrányos helyzetű csoportok szolgálata (leginkább) ... link
legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról