A gyógypedagógia úgy jött az életembe, hogy megismerkedtem egy lánnyal, aki ezt tanulta és hívott, hogy jelentkezzek én is levelező tagozatra. Ez persze nem teljesen véletlen, mert mindig érdekeltek az emberi sorsok, főleg a gyerekeké, a hátrányos helyzetűeké. Ezt követően szociológusnak jelentkeztem az ELTE-re, mert egyrészt érdekeltek a társadalmi kérdések, másrészt eredetileg szociográfusnak készültem, és úgy gondoltam, hogy a szociológiai tudás jó elméleti hátteret biztosítana a szociográfiák írásához. Három évig hivatásos pártfogóként dolgoztam Pest megyében, majd az Országos Széchényi Könyvtárba kerültem, az akkori Olvasáskutatási osztályra, ahol huszonhét évig dolgoztam, mint kutató, később pedig mint minőségmenedzser.
- Milyen volt az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozni?
VSzF: Nagyon hálás vagyok annak a csapatnak, akikkel együtt dolgozhattam, hiszen nagyon okos és modern gondolkodású emberek voltak. Nagyon szerettem ott dolgozni, hiszen az egy kis sziget volt a szocializmusban. Az akkori hatalom megtűrt minket, olyanok voltunk, mint egy kávéház, vagy egy műhely. Nagyon sok eszmecsere és jó beszélgetés zajlott ott, ezáltal a szellemi függetlenségünket is meg tudtuk őrizni.
- A nyilatkozó a KIT kérdésére folytatja: - Igazából a KMK-ban, a Könyvtártudományi és Módszertani Központban nőttem fel. A közvetlen munkatársaim - Kamarás István, Gereben Ferenc, Nagy Attila, Bartos Éva - mindvégig nagyon bíztak bennem, egyenrangú partnerként kezeltek, már a kezdetekkor önálló feladatokkal láttak el. A későbbiekben is sikerült megőriznem szellemi önállóságomat, a mindenkori vezetés belátta, hogy nem érdemes a szoros hivatali munkarendbe beszorítani engem. Furcsa volt, mert amikor az osztályra kerültem, én voltam ott a legfiatalabb. Aztán az évek során a kollégáim sorra máshová kerültek, vagy nyugdíjba mentek, jöttek a fiatalok - és egyszer csak azon kaptam magam, hogy én vagyok a legidősebb.
Visszatekintve nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy aktív életem legjelentősebb időszakát igazi szellemi műhelyben tölthettem. Mindez hozzájárulhatott ahhoz, hogy most már szabadon írhassak olyan témákról, amelyek nem tartoznak a szűken vett könyvtárak világához, és többet megmutathassak magamból is. Egyik korábbi könyvemben, a Határmezsgyék vándorai című trilógiában, vissza-visszatérő motívumként szerepel a könyvtár és a könyvtárosság - úgy látszik, hogy a tudatalattimba igen erősen befészkelte magát ez a motívum.