Cimke: felmérés
összes találat: 2134 cikk
A lista nem teljes, az archívum indexelése folyamatban van.
Miért tanulja - és tanítsa - a könyvtáros a vizuális írástudást?FEL
Az írástudás új formái (új írástudások) sokarcúak, a jellemzésükre használt terminusok pedig egymással kicserélhetők és átfedik egymást. A vizuális írástudás (visual literacy) is, amellett, hogy szakterületektől független, több, a vizuális, a szöveges, a digitális é...
Megkérdeztük: Jobb lesz-e következő év a könyvtárak / könyvtárosok számára, mint az előző volt?FEL
Immár 9. alkalommal tettük fel kérdésünket a könyvtárosok új évre vonatkozó optimizmusának szintjével kapcsolatban. A most kapott tájékoztató jelegű eredmények:
Jobb lesz-e 2020 a könyvtárak számára, mint 2019 volt?
2 - határozottan
10 - kicsit rosszabb...
A könyvolvasó emberek kedvesebbek a könyvet nem olvasóknálFEL
Az emberek jellemzően egyetértenek abban, hogy a könyvek okosabbá tesznek, ám azt is gondolják, hogy a sokat olvasóknak nehézkesebbek a közösségi kapcsolataik. Egy új tanulmány szerint ez nem igaz: úgy látszik, az olvasás kedvesebbé, empatikusabbá teheti az embert. S ebből az i...
Lehetőség közkönyvtárnak: mobiltelefon-használat oktatásaFEL
Amellett, hogy örömöt szerezhet a közkönyvtár az idősebbeknek, és könyvtári alkalmazásokra is rávezetheti az okostelefon-használókat, ügyes szervezéssel összehozhatja a használói közösség önkéntes fiataljait az idősebbekkel. (MG)
- A karácsony szinte mindig költs...
Fenntart: hatóság? - Egyre rosszabb a könyvtárak által (is) támogatott oktatásFEL
Talán emlékszel http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=fenntartassal_-_az_ifla_koveti_az_ensz_fenntarthatosagi_celjait._es_mi , az IFLA fontosnak tartja, hogy az ENSZ által megjelölt fenntarthatósági területek javulásában a könyvtárak hathatós szerepet játsszanak. Szerinted? Az aláb...
Megkérdeztük: A könyvtárosok belső kommunikációjának minősége...FEL
A könyvtárosok belső kommunikációjának minősége... - Ezt a mondatot kértük befejezni a múlt héten. A kapott tájékoztató jellegű válaszok:
14 - Alapvetően határozza meg a használók elérésének sikerét
0 - Megírom: kit@kithirlevel.hu
5 - Némileg befol...
Csökken a magyarok átlagos IQ-ja (veszély a jólétre és demokráciára) - mit léphet ebben a könyvtár?FEL
Magyarországon a magasabb IQ-val rendelkezők távoznak inkább - Lengyelországban inkább az alacsonyabb intelligenciájúak. Ezért csökken a hazai magyar IQ. szemben a lengyelekkel.
- Garett Jones közgazdász például "Hive mind" című könyvét ezekre az eredményekre alapozta, n...
Megállt a könyvtárhasználók számának csökkenése - nemzetközi jelekFEL
A holland adatok szerint kb. 5 éve megállt a könyvtárlátogatások számának esése. Eközben a kölcsönzések száma tovább esik, ahogyan Magyarországon http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=minimalisan_novekedett_az_utobbi_2_evben_a_konyvtarhasznalat és több más országban is hasonl...
Megkérdeztük: A könyvtárszakmai rendezvények színvonala leginkább ezzel lenne mérhetőFEL
A könyvtárszakmai rendezvények színvonala leginkább ezzel lenne mérhető - kérdeztünk rá a múlt héten. A kapott tájékoztató jellegű válaszok megoszlása:
10 - a fontos témák megragadása
0 - a prezentációs színvonal emelése
18 - a tényleges szakemberek...
Használói igényeken alapuló könyvbeszerzés - sokkal magasabb használati mutatókFEL
A cikk a felsőoktatási tudományos könyvtári környezetben való, használói igényeken alapuló könyvbeszerzés (demand-driven acquisitions, DDA) [más néven PDA - patron driven acquisition - szerk.] egy több fázisú vizsgálatának eredményeit adja közre. A helyi gyűjteményeket Tru...
Használati adatokból használói igényfelmérés - nehezen megy a könyvtárbanFEL
A könyvtárak mindennap gyűjtik a használati adatokat, mégis nehézséget jelent a számukra annak szemléltetése, hogyan szolgálja ki a könyvtár a használók információs igényeit, és hogy pontosan mik is ezek az igények. A jelen kutatás egy gyermekklinika négy különböző, csal...
Megfelel-e a könyvtár keresőfelülete a használók igényeinek?FEL
2016 januárjában a Toledói Egyetem (Ohio, USA) könyvtára https://www.utoledo.edu/library/ keresőfelületeként bevezette az EBSCO Discovery Services (EDS) szolgáltatását. A könyvtár ügyintézői kétségbe vonták, hogy a használók meg tudják-e találni az EDS-ben a konzorciumi any...
PISA némileg jobb, mint a gödör fenekén - továbbra is szegregálunkFEL
A 2009-es csúcsponthoz képest a legutóbbi, 2015-ös mérésen történelmi mélypontot ért el a magyar tanulók teljesítménye, minden területen mélyen az OECD-országok átlaga alá kerültünk, a természettudományos és a szövegértési kompetenciák különösen nagyot zuhantak. Ehhe...
Megkérdeztük: Mit tartasz az 'okos könyvtárról'?FEL
Az okos könyvtár... - félmondatot kértük befejezni a múlt héten. A kapott tájékoztató jellegű válaszok megoszlása:
8 - Marketing humbug
5 - Ki tudja... Nem láttam még értelmes definíciót
15 - Ez a jövőnk
1 - Megírom: kit@gmconsulting.hu.
Ho...
Van-e a zenének jövője a könyvtárakban?FEL
A Dán Digitális Könyvtár megrendelésére Dániában nemrég széles körű közkönyvtári felmérés készült a zenei szolgáltatásokról. A könyvtáraknak is szembe kell nézniük azzal, hogy a fizikai hordozókon alapú zenefogyasztás drasztikusan csökken, így a zenei könyvtári gy...
Megkérdeztük: Mit jelent a könyvtár eredményessége (leginkább)FEL
A könyvtár eredményessége (leginkább) ... félmondatra az alábbi befejezéseket kaptuk:
2 - a kölcsönzés mennyisége
7 - a használói életminőség
11 - minél több használó.
A nem reprezentatív válaszok kísértetiesen megegyeznek a hasonló, 2015-ös...
Minimálisan növekedett az utóbbi 2 évben a könyvtárhasználatFEL
Minimálisan növekedett az utóbbi 2 évben a könyvtárhasználat, a gyerekek esetében minimálisan esett. A használók kevesebb népszerűsködést, több kultúraközvetítést várnak a könyvtártól.
Az itt https://www.facebook.com/groups/312261069629/permalink/10157809555134630/...
Amikor a közkönyvtár által lesz értékesebb a közösség élete (olvasóink szavazatára)FEL
Az USA-ban közkönyvtár a közösségi elemi része. A legjobbak beépülnek a civil életbe. Segítenek elérni a város vagy a régió céljait. A vezetők nemcsak megpróbálják kitalálni a látogatók igényeit. Hanem hagyják, hogy maga a közösség határozza meg a szolgáltatásokat.<...
Megkérdeztük: Kommunikációnkban könyvtárunkat leginkább a ...-val jellemezzükFEL
A szokottnál kevesebb válasz érkezett a héten:
1 - beiratkozottak száma
4 - dokumentumok száma
1 - egyéb, megírom: kit@gmconsulting.hu
4 - használói eredményesség
2 - kölcsönzés / használó, vagy hasonló arányszám
1 - kölcsönzések s...
Itt az ideje olvasáson túl az értelmezésre is gyúrni! - Átlag alatti a szövegértésünk és problémamegoldásunkFEL
Magyarország első alkalommal vett részt a Nemzetközi Felnőtt Képesség- és Kompetenciamérési Programban (PIAAC), amelyben 39 országban 245 ezer ember szövegértési, számolási és problémamegoldó készségét mérték fel; a pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten ismertetett f...
Megkérdeztük: Könyvlopások előfordulásaFEL
A könyvlopások mennyiségére kérdeztünk a múlt héten. A nem reprezentatív válaszok megoszlása:
7 - Alig fordul elő
3 - Gyakori nálunk
19 - Időnként előfordul.
A most szerzett és az öt éve hasonló kérdésre kapott válaszokkal összegezve az alábbi ...
Értékeink térképe - friss felmérési adatok Magyarországról isFEL
Hol tart Magyarország Európában és Közép-Kelet-Európában? - Ennek megállapításában segít a Pew Research. 2019-ben felvett adatok segítségével mutatja be a Közép-Kelet-Európa értéktérképét. Összefoglaló: https://www.pewresearch.org/global/2019/10/17/az-europai-kozvelemeny...
Az online videók felelnek az üvegházhatású gázok kibocsátásának 4 százalékáértFEL
A digitális technológiákat sokan környezetkímélőnek tartják, pedig az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának 4 százalékáért felelnek, tehát még a repülésnél is többért. Ennek 55 százalékát teszi ki az adatforgalomhoz köthető, az adatközpontoknál és a hál...
Megkérdeztük: Szakmai utánpótlás - a szakmai szervezeteknek...FEL
A címben feltett félmondatra a nem reprezentatív válaszok megoszlása:
14 - felelősen kellene foglalkozniuk a témával
7 - felelősen foglalkoznak a témával
0 - megírom: kit@gmconsulting.hu
A válaszadók szerint a szakmai szervezeteknek kellene, vagy a jelen...
Hanglemez-reneszánsz - Ti kínáljátok?FEL
Nem csupán a nosztalgia hajtja, immár a legfiatalabbak is rákaptak a hagyományos hanglemezekre, amelyek eladásai évről évre rekordokat döntenek.
Harminc éve győzte le a compact disc a bakelitet, mára pedig a cd is lejárt lemez lett: a lejátszott zenék döntő többsége a st...
Szemellenző-nyitogatás - hogyan élnek az emberek a Földön?FEL
Anna Rosling Rönnlund TED-előadásában olyan adatbázist mutat be, amely Földön élő emberek mindennapjait, használati tárgyait, cselekedeteit demonstrálják. "Fotósokat küldtem 264 otthonba 50 országban - és még mindig folyamatosan - és mindenhol ugyanazt a fotósorozatot készít...
Megkérdeztük: Mit gondolsz a könyvtári szakértők minőségéről?FEL
A kapott nem reprezentatív válaszok megoszlása:
1 - Csak felbosszantott(ak)
14 - Nem találkoztam ilyennel
5 - Némileg segített(ek)
5 - Segített(ek)
6 - Sokat segített(ek)
1 - megírom: kit@gmconsulting.hu
Az olvasói megjegyzés a szakért...
Megkérdeztük: Veszélyes-e kommunikálni a könyvtári dokumentumok avulását?FEL
- tettük fel a kérdést a múlt héten. A nem reprezentatív válaszok megoszlása:
0 - Igen, mert a fenntartó visszavághatja a költségvetést
2 - Igen, mert a társadalom nagy állományokat vár el tőlünk
16 - Nem, ha más módon mutatjuk be fontosságunkat
...
Megkérdeztük: Mennyiben látod eredményesnek az Országos Könyvtári Napokat? FEL
Mennyiben látod eredményesnek az Országos Könyvtári Napokat? - kérdezzük olvasóinkat évek óta. Az idei nem reprezentatív válaszok megoszlása:
1 - árt, mert nem tudunk elég megnyerőek lenni
15 - egyáltalán nem hozza vissza a befektetett energiát
16 - inkáb...
Pornófogyasztási trendek - irodalmi érdeklődési trendekFEL
Az aktuális történések és filmek az adott téma holdudvara iránt is megnövelik az érdeklődést - pornóban és könyvtári dokumentumokban egyaránt. (MG)
- Ahogy már láttuk párszor, a trendek bizony a pornófogyasztásban is szerepet játszanak. Szent Patrik napján mindenki k...
40 könyv, amely megváltoztatta a könyvtárosok életétFEL
30 éve jelent meg a Harry Potter kötetek első része az USA-ben. Ez alkalomból a New York Public Library felkérte könyvszakértőit, hogy mutassák be azokat a könyveket, amelyek megváltoztatták az ő saját életüket - kérve, hogy a Harry Pottert NE említsék. A 40-es lista az alább...
Miért nem hallgatunk új zenéket 33 éves kor felett? - Zeneikönyvtár-marketingFEL
Az aktuális tudományos álláspont szerint az ember körülbelül 33 éves koráig nyitott az új zenékre, aztán már egyre kevésbé érdeklődik irántuk - eddigre már kialakul az ízlés, és egyre kevésbé érdekesek az újdonságok. Egy tanulmány szerint a legtöbb zenei impulzus 24 ...
Ismét növekszik azok tábora, akik számára a könyvtári szolgáltatás nagyobb értéket jelenthet FEL
Minél szegényebb valaki, potenciálisan annál nagyobb hasznára lehet számára a könyvtár - már amennyiben a hazai könyvtárak lehetővé teszik számukra a könyvtárba belépést, netán a szolgáltatások igénybe vételét. (MG)
- Több területen stagnált vagy romlott a szeg...
Jobban teljesítenek-e a könyvtárak kölcsönzési díj nélkül?FEL
A holland közkönyvtárakban évek óta folyik az átállás a hagyományos könyvtári modelltől a közösségi-oktatástámogató könyvtári modellre. Ennek egyik eleme, hogy minden réteg számára - értsd: hangsúlyosan a hátrányos helyzetűek, szegények számára - igyekeznek megkönn...
Légy büszke a sikeredre! (És kapcsold ki a bullshit-generátort) FEL
Egy beszélgetésben felmerült, hogy a helyi médiával őrzött jó kapcsolat hatására mennyire megnőtt a látogató osztályok száma. Ám amikor rákérdeztem, hogy ez milyen növekedést jelent százalékban kifejezve, akkor a kolléga nem tudott konkrét számokat mondani. Hiába érzék...
Megkérdeztük: Mennyire tudsz felnézni könyvtárügyünk vezetőire?FEL
A feltett kérdésre kapott nem reprezentatív válaszok megoszlása:
8 - általában fel tudok nézni rájuk
4 - általában nem tudok felnézni rájuk
10 - szinte semennyire
2 - teljes egészében.
A válaszok kis száma miatt nem lenne jogos véleményt for...
Lehet előremutató a kulturális statisztika? - összevethető a nonprofit és a kereskedelmi kultúrafogyasztásFEL
A Dán Kulturális Minisztérium és a Dán Statisztikai Hivatal a teljes kulturális terület statisztikai adatszolgáltatását át kívánja formálni, az érintett intézményi kör képviselőivel együttműködve. Az alapelveket 2019 folyamán fektetik le. A könyvtári szférában át akar...
Mit tegyél, ha kiégtél, vagy kiégés közeli állapotban vagy könyvtárosként?FEL
Fiatalít, segít a mentális egészséget fenntartani az új pályaív kezdése - már, ha képesek vagyunk erre. Hasonlóképpen új szempontokat hozhat a könyvtárba a nem könyvtáros végzettségű, tapasztalt szakember. Van-e értelme az életpálya-modellnek, melyek a lehetőségek és ho...
Csanádpalota könyvtára teljesít legjobban CsongrádbanFEL
A Somogyi Könyvtár KSZR-szolgáltatása évente közzéteszi leválogatva http://kszr.sk-szeged.hu/teke-avagy-telepuleseink-statisztikaja-2018/ a környező települések könyvtári adatait (a bárki számára nyilvános országos adatok összessége itt érhető el: https://ki.oszk.hu/dokumen...
Megkérdeztük: Mennyire tudsz felnézni közvetlen felettesedre?FEL
A kérdésre az alábbi nem reprezentatív válaszokat kaptuk:
22 - szinte semennyire
8 - teljes egészében
9 - általában fel tudok nézni rá
6 - általában nem tudok felnézni rá.
A kérdés a könyvtári közép- és felsővezetőkre, kiválasztásukra ...
Megkérdeztük: Mennyiben segíti a könyvtár a leszakadó rétegeket?FEL
A címben szereplő kérdésre kapott nem reprezentatív válaszok:
10 - Alig tesz valamit
3 - Minden tőle telhetőt megtesz
14 - Szokott tenni a célért.
Az 5 éve hasonló kérdésre kapott válaszokkal együtt ilyen diagramot kapunk: https://www.facebook.com/grou...
Megvannak az év legjobb társasjátékai - melyiket vásárolja a könyvtár?FEL
A Mensa HungarIQa Egyesület immár tizenegyedik alkalommal rendezte meg a társasjátékok bajnokságát. A versenyre társasjátékokat nevezhetnek a játékforgalmazók, és a győztes játékok elnyerik a Mensa Társasjátékdíjat. Ez az elismerés a társasjátékok egyik legnagyobb preszt...
Milyen minőségű vezető a könyvtári felettesed?FEL
A munkavállalók a szervezetbe mennek dolgozni és a főnök miatt távoznak onnan - hangzik a HR-es közhely. Könyvtáros esetében érdemes hozzátenni: távozik, ha megmarad munkaerő-piaci értéke. A szervezetnek a távozó munkatárs kapcsán 40%-kal nőnek a munkaerőre jutó kiadásai (...
Általában milyen non-fiction témákat olvasol örömmel? - a LJ-felmérés adataiFEL
Legutóbbi lapszámunkban a http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=az_ezredfordulo_szulotteinek_olvasasi_szokasai_-_a_nagy_library_journal_felmeres_olvasoink_szavazatara szóltunk a Library Journal ifjúsági olvasási felméréséről. Diagramot is közöltünk belőle a non-fiction olvasásáva...
Szórakozásra, kapcsolattartásra és tanulásra használják az okostelefont az USA fiataljaiFEL
A Pew Research felmérése szerint az amerikai fiatalok mobiltelefonjukat "gyakran" használják az alábbiakra:
57% időtöltés
37% kapcsolattartás
30% tanulás
11% emberi kapcsolatok elhárítása.
(A válaszadókat nemenként szétválasztva azt látjuk, h...
Melyik digitális asszisztens lesz leginkább jó a könyvtári tájékoztatáshoz?FEL
Evidens, hogy a könyvtári tájékoztatás - már csak a könyvtári munkaerő számának csökkenése miatt is - előbb-utóbb elektronizálódik. Ezért lehet érdekes már most tűnődni: milyen technológia támogatja a tájékoztatás hatékonyságát és eredményességét? Nagy kérdés p...
Megkérdeztük: Jó-e, hogy a könyvtárat sokszor könyvszimbólummal ábrázolják?FEL
Legutóbbi kérdésünkre az alábbi nem reprezentatív válaszokat kaptuk:
7 - Időnkén modernebb eszközzel is lehetne
20 - Jó, de valahogy kreatívabban kellene
5 - Kalodába zárja a könyvtárakat
9 - Természetesen
1 - Megírom: kit@gmconsulting.hu
Az ezredforduló szülötteinek olvasási szokásai - a nagy Library Journal felmérés (olvasóink szavazatára)FEL
Újabb amerikai kutatás mutatja a fiatalok lankadatlan olvasási kedvét. 2014-ben a Pew Research bemutatta, hogy a 30 alattiak 88%-a olvasott el legalább egy könyvet az elmúlt évben. Addig a 30 felettieknek 79%-a. Egy 2016-os kutatás szerint pedig a fiatalok gyakrabban látogatnak könyvt...
Némileg tartunk az LMBT-tartalomtólFEL
2014 őszén a Háttér Társaság egy Európa Tanácsi esélyegyenlőségi ajánlás magyarországi végrehajtásának eredményeit összegző kiadványt postázott 54 hazai egyetemi, közművelődési, egyházi és szakkönyvtárnak. A kiadvány bevételezésének hajlandóságát és helyzeté...
Megkérdeztük: Dolgoztál-e más pozícióban, mint könyvtáros?FEL
A címben feltett kérdésre az alábbi nem reprezentatív válaszokat kaptuk:
1 - Egyelőre hallgató vagyok / állást keresek
37 - Igen, dolgoztam már nem könyvtáros és nem pedagógus pozícióban is
11 - Igen, pedagógusként
5 - Könyvtárosként dolgozom, de...
Megkérdeztük: Miért lehet jó számodra az MKE-vándorgyűlés?FEL
Miért lehet jó számodra az MKE-vándorgyűlés? - tettük fel a kérdést immár 9. alkalommal. A most kapott nem reprezentatív válaszok megoszlása:
0 - A szakmai kiállítás, kiállítók megtekintése
2 - Csak pofavizit az egész, inkább a várost nézem meg
7 - Ne...
IFLA-kérdőív az LGBTQ+ területeken - irányelvek kidolgozásáraFEL
A Könyvtárak és Archívumok Nemzetközi Szövetsége (IFLA) a világ minden táján működő könyvtárak gyakorlatáról kíván információt gyűjteni - az LGBTQ+ erőforrásokról, szolgáltatásokról, terekről, programokról és munkavállalói támogatásról. Az így szerzett adatoka...
Facebookról tájékozódnak a magyarokFEL
Egy felmérés feldolgozta több ország lakosságának hírfogyasztási szokásait, amelyek szerint Magyarországon az emberek szeretnek a közösségi médiából informálódni, naponta többször is tájékozódnak, és nem aggódnak az álhírek miatt. Magyarország a 38 megkérdezett orszá...
Megkérdeztük: A cigány / roma használók megnyerése - mit gondolsz róla?FEL
"A cigány / roma használók megnyerése" volt a felvetés legutóbbi alkalommal. A kapott nem reprezentatív válaszok megoszlása:
10 - Aligha lehet őket könyvtárhasználóvá tenni
23 - Egyre fontosabb lehetőség
2 - Előbb a többségi lakosságra érdemes koncentr...
Stagnál a középiskolások szövegértése és matematika-képességeFEL
A napokban nyilvánosságra hozott 2018-as Országos kompetenciamérés eredményeiből kiderül, hogy az előző évekhez képest az országos átlag gyakorlatilag nem változott sem a hatodikos, sem a nyolcadikos, sem a tizedikes diákok esetében matematikából és szövegértésből. Az ered...
Viselkedési közgazdaságtan - mire használhatjuk a 'bökdösést' a könyvtárban?FEL
Például azzal, hogy az adóbefizetésről szóló tájékoztatóba beleírták, hogy 10 emberből 9 már befizette az idei adóját 7,4 százalékkal növelték az adót időben befizetők arányát Angliában. Az adófelszólító levél viszont Szingapúrban nem működött, mert ott alapból...
Megkérdeztük: Milyen stressz ér leginkább munka közben?FEL
"Milyen stressz ér leginkább munka közben?" kérdésünkre az alábbi nem reprezentatív válaszok érkeztek:
11 - általános rossz hangulat
5 - egyéb
15 - felettesi nyomás
2 - használók elvárásai
8 - munkatársak nyomása
0 - megírom: kit@gmc...
A könyvtárak a nyomtatott sajtót gyűjtik. Abból már csak 16% tájékozódikFEL
Az oxfordi egyetem médiaelemző intézetének legújabb, Magyarországra külön fejezetet szentelő, most megjelent éves jelentése szerint folytatódtak Magyarországon a támadások a demokratikus intézmények ellen, tovább nőtt a kormányzati kontroll a médiapiacon, és nem jutnak el a ...
Felmérik a szlovákiai magyar könyvtárakatFEL
Immár 19. alkalommal került megrendezésre Csongrádon (Magyarország) a Kárpát-medencei Könyvtárosok Konferenciája. A konferencia szakmai napján Egyházi Dóra tartott előadást "Jelentjük: megvagyunk!" címmel a szlovákiai magyar könyvtárosok helyzetéről. A prezentáció során e...
Könyvtári tájékoztatás - hová fejlődhet és mennyire lehetnek elégedettek vele a használók?FEL
Ha minden úgy lesz, ahogy az ügyfelek jósolják, 2024-ben holografikus ügyfélszolgálatosokkal intézzük majd ügyeinket, a cégek többségénél pedig robot asszisztens válaszol a megkereséseinkre. A jelen egyelőre egy kicsit szürkébb: 2019 Magyarországán még mindig az a biztos, a...
Megkérdeztük: Helyes-e, ha a könyvtárban meleg gyerekkönyvek is vannak?FEL
A múlt heti Helyes-e, ha a könyvtárban meleg gyerekkönyvek is vannak? kérdésre az alábbi nem reprezentatív válaszokat kaptuk:
2 - csak külön kérésre kiadva
18 - egyáltalán nem
4 - kutatói célokra
9 - szülői engedéllyel kiadva
36 - természet...
Egyre kevesebbet kölcsönöznek a hallgatók a felsőoktatásban (olvasóink szavazatára)FEL
A Yale Egyetem át akarta költöztetni a könyvtára https://web.library.yale.edu/ 3/4 részét, hogy nagyobb legyen a tanulótér. A diákok hangosan tiltakoztak ez ellen. Azonban a kölcsönzési statisztikák rávilágítanak, hogy az elmúlt tíz évben 64%-kal csökkent a könyvkölcsönzé...
Mozgókönyvtári és a könyvtár falain kívül nyújtott szolgáltatások: észak-amerikai trendekFEL
Az Ottawai Közkönyvtár https://biblioottawalibrary.ca/en 2016-ban elsősorban a saját szolgáltatásai felülvizsgálatának céljából kérdőíves felmérést végzett észak-amerikai könyvtárak körében, hogy megismerjék, a térség egyéb könyvtárai milyen szolgáltatásokat nyújt...
Megkérdeztük: Érezted-e ezeket könyvtári munkád során: kimerültség, érdektelenség, teljesítménycsökkenés, frusztráció?FEL
Bár Könyvtár Intézeti hirdetett Könyvtárosok mentálhigiénéje c. képzést, és előadás is volt 2010-ben a Könyvtárostanárok Egyesületében, a téma továbbra is minimális figyelmet kap. Ezért is érdekesek a múlt heti "Érezted-e ezeket könyvtári munkád során: kimerültség,...
Tájékoztatásminőség - mennyiben tartjuk be Grice maximáit?FEL
Herbert Paul Grice négy kategóriába sorolta be a társalgás maximáit: ezek a mennyiség, a minőség, a relevancia és a mód maximái https://hu.wikipedia.org/wiki/Herbert_Paul_Grice . Az alábbi felsorolást olvassuk most úgy, hogy saját könyvtárosi kommunikációinkat tartjuk szem el...
Felmérték a cseh könyvtárosokat, hogy legyen stratégia a fejlesztésreFEL
A Cseh Nemzeti Könyvtár https://www.en.nkp.cz/ 1998 óta folytat kutatásokat a cseh könyvtárak személyzetével kapcsolatban. 2017-ben negyedik alkalommal került sor a felmérésre, melyben először vizsgálták a könyvtárak vezetőit is. Az online kérdőív segítségével végzett kut...
69%-nyi hallgató olvas elektronikus szakirodalmat - kinyomtatvaFEL
Egy kérdőíves vizsgálat keretében 21 ország (az Amerikai Egyesült Államok, Bulgária, az Egyesült Arab Emírségek, Finnország, Franciaország, Horvátország, Izrael, Katar, Kína, Lettország, Libanon, Moldova, Nagy-Britannia, Norvégia, Olaszország, Peru, Portugália, Románia, Svá...
Ha eredményesebbé tennéd könyvtárad álláshirdetésétFEL
Ahogy a legújabb statisztikák is mutatják, Magyarországon egyre kisebb a munkanélküliség, és ezzel együtt egyre inkább nő a munkaerőhiány. 2018 második negyedévében több mint 80 ezer állást nem sikerült betölteni a munkaadóknak. A brit Behavioural Insight Team (BIT) elemzés...
Megkérdeztük: Nyilvános állásfoglalás országos könyvtári ügyekben - a szakmai szervezetektől...FEL
Nyilvános állásfoglalás országos könyvtári ügyekben - a szakmai szervezetektől... - volt a kiegészítendő mondatunk a múlt héten. A nem reprezentatív válaszok megoszlása meglehetősen egyértelműre sikeredett:
38 - Alapvető feladatuk, nyilvánosan (vö.: alapszabályuk)<...
Az olvasói elégedettségre nem kíváncsi a könyvtári statisztika - észrevétel állományminőség kapcsánFEL
KIT-nek a felsőoktatásból küldött megjegyzés a "Dokumentumállomány legeredményesebben..." http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=megkerdeztuk_dokumentumallomany_legeredmenyesebben..._-_hogyan_fejlesztheto c. szavazás-felvetésünkre:
- A gyarapításosdi pokolian szakállas kér...
Megkérdeztük: Dokumentumállomány legeredményesebben... - hogyan fejleszthető?FEL
"Dokumentumállomány legeredményesebben..." felvetésünkre az alábbi nem reprezentatív válaszok érkeztek:
6 - a használó kezdeményezésére építhető
10 - szakértő, vagy könyvtáros által épül
2 - az integrált könyvtári rendszer szolgáltatója által ép...
Mi érdekli és hogyan tájékozódnak azok, akik jellemzően lemorzsolódnak a könyvtárban?FEL
Egy minifelmérés alapján a középiskolások nem olvasnak közéleti szájtokat és tévét sem néznek, mégis fontos számukra, hogy értesüljenek a hírekről, lehetőleg minél semlegesebb forrásból. Ilyet azonban nem nagyon ismernek a hazai piacon. (...) Az pedig, hogy mennyivel nagyob...
Az e-kereskedők felmérik és megismerik célcsoportjukatFEL
Hazánkban közel 5,4 millióan szoktak rendszeresen online vásárolni, a felnőtt magyar internetezők 91 százaléka. Mivel már nehéz érdemben növelni a számukat, a jövőben várhatóan a vásárlás intenzitásának növekedése jelenti majd az e-kereskedelem érdemi bővülésének ala...
Mit, hogyan tanuljanak a könyvtárvezetők? (olvasóink szavazatára)FEL
Ha a vezetéstudomány inkább tanult tudás, mint belülről fakadó készség, akkor folyamatosan tanulni kell. A "soha ne hagyd abba a tanulást" jó szöveg, ám annál nehezebb megvalósítani. Steven Bell megfigyelése szerint a könyvtárosok nem túl jó vezetők. A közösségi médiába...
Van-e olyan gyakorlatunk, amely által egymással egyébként nem találkozó emberek barátkozhatnak össze?FEL
A barátságok a személyes élet minőségét javítják, boldogabbá tesznek minket, sőt meghosszabbítják az egyén életét, míg a társadalom szintjén az integráció és kohézió szintjét jelzik. Albert Fruzsina mond is egy példát: a szegregált magyar iskolarendszer azért is probl...
Könyvtári vezetők - személyeskapcsolat-építés helyett szaktudást várunkFEL
Közelmúltbeli felméréseink adatait összegző diagramunk https://www.facebook.com/groups/312261069629/permalink/10157315280704630/ azt mutatja: okosabb könyvtári vezetőket szeretnénk, akik személyes kapcsolataik helyett szakismeretükre, tudásukra támaszkodnak. Ráadásul ez az elvár...
Megkérdeztük: Kellenek-e a könyvtárügyben nem könyvtáros vezetők? - Egyre inkább!FEL
Kellenek-e a könyvtárügyben nem könyvtáros vezetők? - A kérdésre az alábbi nem reprezentatív válaszokat kaptuk:
14 - A piacgazdaság és a közszolgálatiság előnyei egyaránt kellenek
9 - Félő, hogy kádertemető lesz a könyvtár
13 - Igen, régóta kellene ...
Te hogyan látod könyvtárad és a szakmánk vezetőit?FEL
Hogyan néz ki egy kiemelkedő vezető? Egyrészt példaképként, másrészt pedig mentorként jelenik meg a beosztottai előtt. Kellőképpen hiteles és megbízható tehát ahhoz, hogy mindenkire pozitív hatást gyakoroljon, ugyanakkor elég empatikus és segítőkész is ahhoz, hogy az ember...
8-9 éves korban csökken az olvasás. De miért? (olvasóink szavazatára)FEL
Hetedik alkalommal jelent meg az USA-ban a Gyerekek és családjuk olvasási szokásait felmérő jelentés legújabb verziója (teljes jelentés: https://www.scholastic.com/readingreport/home.html). Több mint ezer 6-17 év közötti gyereket és szüleiket vizsgálja. Továbbá közel hétszáz...
A fiatalok már csak a netről tájékozódnak [akkor hogyan számíthat a könyvtár erőlködése?]FEL
A húsz év alatti magyaroknál az internet szinte az egyetlen információforrás, és ötödük már egyáltalán nem néz tévét - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készített felmérésből. A kutatás arra is rámutatott, hogy az ötvenesek kö...
Lehet-e a könyvtár a barátságok létesítésének helyszíne?FEL
Hiánypótló! - hallhatjuk gyakran a nemnagydurranás publikációk méltatása közben. Az alábbi anyag viszont valóban és fájóan életbevágó hiány pótlásának lehetőségére hívja fel a figyelmet. (MG)
- Magyarországon az emberek többségének kevés barátja van, és a t...
Ne vállalj képzettséged alatti könyvtáros munkát! Megrekedsz a fejlődésedben, ha alulfoglalkoztatnakFEL
Ha az egyetemről frissen kikerült illető első munkahelyén felkészültségi szintjétől elmaradó feladatokkal kénytelen vesződni, alulfoglalkoztatottnak minősül. Helyzete
az alulfoglalkoztatottság látensnek nevezett válfajának felel meg, amely a foglalkoztatottság elégtele...
A nemzeti bibliográfia minősége, használói szempontból; Mire is való?!FEL
Az IFLA által 2009-ben kiadott, Nemzeti bibliográfiák a digitális korban című útmutató egyik pontja szerint a bibliográfiai ügynökségeknek időről időre meg kell vizsgálniuk a nemzeti bibliográfia valós, illetve potenciális használóit és felhasználási területeit. A szerző...
Megkérdeztük: Miben használ leginkább a Könyvfesztivál a könyvtáraknak?FEL
Múlt heti kérdésünkre kapott nem reprezentatív válaszok megoszlása:
4 - a könyvtár-ismertség növekedése
8 - baráti-szakmai találkozások
1 - egyéb, megírom: kit@gmconsulting.hu
16 - ismerkedés új kiadványokkal
0 - könyvtárhasználat-növeke...
Megkérdeztük: Hatékonyak-e a könyvadományok?FEL
A kérdésre kapott nem reprezentatív válaszok megoszlása:
2 - Egyébként nem lenne új dokumentumunk
1 - Gyorsan porosodó könyvek lesznek belőlük
8 - Hasznos állománybővítési eszköz
7 - Inkább az adományozó céljait szolgálja
27 - Megválogat...
Más munkahelyet keresnek maguknak a felsőoktatási könyvtárosok - de miért? (olvasóink szavazatára)FEL
Miért hagyják ott a felsőoktatási könyvtárosok az állásukat egy másik helyen hasonló pozícióért? Az amerikai felsőoktatási és kutatói könyvtárak egyesületének 2019-es tanulmánya most bemutatta az okokat. A kutatást különböző módszerekkel végezték. Az eredmény szerin...
Az idősek használják legkevésbé az internetetFEL
A cikk a svéd Internet Alapítványnak (Internetstiftelsen) a svéd lakosság internethasználatát bemutató jelentését vizsgálja, különös tekintettel az idős népesség internetezési szokásaira. Az adatfelvétel 2017-ben történt, melynek során több mint háromezer 11 éven felüli...
Scientometria: sok évtizedes károkat okoz a tudományban, aki megregulázza a kutatókat FEL
A világ egyik vezető közgazdasági folyóiratában (The Review of Economics and Statistics) nemrég megjelent történeti és ökonometriai elemzés, amelyben a szerző (Fabian Waldinger) azt vizsgálta, hogy minek volt pusztítóbb hatása a német és osztrák tudomány fejlődésére, ezen ...
A tipikus magyar könyvvásárlók a 40-es nők, igaz, ők az egész családnak vásárolnakFEL
Tartják magukat a nyomtatott könyvek, az online vásárlást egyre többen választják kényelmessége és a gyakori árengedmények miatt - mondta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke a Világgazdaságban és a Magyar Hírlapban, a Budapesti Nemzetközi...
Megkérdeztük: A könyvtári vezetők legfontosabb személyes tőkéje pillanatnyilagFEL
A könyvtári vezetők legfontosabb személyes tőkéjére kérdeztünk rá a múlt héten. A nem reprezentatív válaszok megoszlása:
5 pozícióból fakadó hatalom
3 szakismeretből, tudásból fakadó hatalom
12 személyes kapcsolatokra alapuló hatalom
2 anyagi ...
Nálatok mekkora az áltudományos művek aránya? A spanyol közkönyvtárakban 0,15%FEL
A tanulmány azt vizsgálja, hogyan jelennek meg azok a könyvek a spanyol közkönyvtárak katalógusaiban, melyeknek témája áltudományosnak tekinthető, illetve miként is vélekednek ezek a művek az áltudományról. Kiépítésre került egy adatbázis, amely az ilyen művek abszolút é...
Magyarország: 'A legfontosabb kritikus sajtótermékeknek be kellett zárniuk'FEL
Egyre nagyobb gond Magyarországon a sokoldalú információ elérése. Ez nagyban hátráltatja a könyvtári tájékoztatás sokszínűségét is. (MG)
- A Riporterek Határok Nélkül (RSF) friss jelentése szerint Magyarország a tavalyihoz képest is 14 hellyel hátrébb, a 87. pozíc...
A könyvtári csend jobb a kreativitáshoz, mint a zenehallgatásFEL
Megdőlt az az évtizedekig népszerű nézet, hogy a zenehallgatás serkenti a kreativitást - svéd és angol kutatók szerint éppen az ellenkezője igaz. A háttérzene kedvezőtlen hatását olyan nyelvi tesztekkel igazolták, amelyek elvégzéséhez kreatív gondolkodásra van szükség.
9 tény, amit nem tudtál a könyvtárosokról (olvasóink szavazatára)FEL
Az április 7-13. közt tartott nemzeti Könyvtárosok Hete alkalmából a CNN World egy listát állított össze az amerikai könyvtárosokról. A 9 elemű lista olyan tényeket tartalmaz, amelyekkel a hétköznapi felhasználók valószínűleg nincsenek tisztában.
1. Több fogyasztót...
Megkérdeztük: Mi a véleménye a KIT Hírlevélről?FEL
Mi a véleménye a KIT Hírlevélről? - tettük fel a kérdést Buzai Csaba ötlete nyomán, melyet az ápr. 1-jei, diskurzuselemzést is megérő katalistes eszmecserén vetett fel. A kapott nem reprezentatív eredmények:
19 - Pár soros 'cikkek', ugyan már!
49 - Hasznos
...
Megkérdeztük: Jól gazdálkodtak-e a könyvtárak az Internet Fiestán; arányosak-e az eredmények a befektetéssel?FEL
Jól gazdálkodtak-e a könyvtárak az Internet Fiestán; arányosak-e az eredmények a befektetéssel? Ezt a kérdés tettük fel a múlt héten Horváth Zoltánné ötlete nyomán. Ezzel kiegészítettük a több éve felvett Hatékony-e (ráfordítás / eredmény) az Internet Fiesta? kérdés...
Barabási Albert-László: A teljesítmény nem elég a sikerhezFEL
A munkáltató szempontjából szinte mindegy, hogy az állásinterjúra behívott jelentkezők közül kit vesz fel, hiszen mindenkit azért hív be, mert megfelel a követelményeinek. Lehet, hogy néha tényleg jobban járna, ha kockadobással döntene. A munkavállalót ez persze nem vigaszta...
Megkérdeztük: Hatékony-e (ráfordítás / eredmény) az Internet Fiesta? FEL
Hatékony-e (ráfordítás / eredmény) az Internet Fiesta? - tettük fel a kérdést a múlt héten, immár hatodszorra. A mostani nem reprezentatív eredmények:
8 - Az internetet a népek nem a könyvtárból tanulják.
14 - Igen, a használók kedvelik, a könyvtár neve jól f...
Elég lesz kisebb egyetemi könyvtár, vagy mód nyílik az intenzívebb szolgáltatásokra?FEL
2005-ben még a teljes magyar népesség 4,2 százaléka, 2016-ban már csak 2,9 százaléka járt felsőfokú képzésre valamilyen főiskolára vagy egyetemre. Grafikonra tettük a KSH vonatkozó adatait.
A magyar kormány október elején jelentette be, hogy 2020-tól nem lesz államila...
Azonnali visszacsatolás - szolgáltatásfejlesztéshezFEL
Minél később kérdezzük a használói élményre, általában annál pontatlanabb a mérésünk. Ezért igyekeznek a marketingesek lehetőleg azonnal visszacsatolást szerezni pl. egy látogatásról, egy szolgáltatás igénybe vételéről. Nem utolsósorban minőségirányítási okból, m...