Jóllehet a legtöbb felsőoktatási könyvtárban már a költségvetés 70-90%-át elektronikus forrásokra fordítják, a munkatársak panaszkodnak, hogy aránytalanul nagy erőfeszítéseket kell tenniük a nyomtatott dokumentumok feldolgozása érdekében, hiába csökkent a mennyiségük.
Költözésterv-történet -- öt-tíz éven belül nem költözik az OSZKFEL
Nincs hiány ötletekből, hová költözzön az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) a budai Várból, miközben arról sincs még döntés, hogy a nemzeti könyvtárnak feltétlen el kell-e hagynia a Várat. A könyvtár problémáira nem ez az egyetlen megoldás. Viszont nyilvánvaló, hogy...
MEK újdonságok: Radnóti, Simicska Lajosnak ajánlott versFEL
Felkerült az Országos Széchenyi Könyvtár elektronikus könyvtárába Radnóti Miklós kötete, amely az Ikrek hava című önéletrajzi prózát és válogatott verseit tartalmazza. Radnóti védelmi ideje nemrég járt le, hagyatékának sorsáról pedig nemrég döntöttek.
-- Mikro...
Soha ne bízd egy profit-cégre a könyvtáros munkáját!FEL
A Google-nek már nem elsődleges a múlt megőrzése, ezért egyéni kezdeményezők léptek fel a közösségi és internetes emlékeink megörökítésében.
1999-ben a Google fogalmazta meg: 'Legfőbb feladatunk a világ információs forrásainak elrendezése, elérése és hasznossá...
Magyar nyelvű könyvek a Gutenberg Projekt oldalánFEL
'A világ legrégibb digitális könyvtára' -- ezzel a címmel büszkélkedhet az 1971-ben indult közösségi projekt, melynek célja, hogy digitális formátumban megőrizze az elsősorban írott, szöveges kulturális javainkat. A gyűjtemény ma már több mint 47 ezer kötetet tartalmaz, le...
Digitális 'bavarikum' portálja? -- bavarikonFEL
A portál nem működhetne együttműködés nélkül; jelenleg a BSB mellett kilenc nagy intézmény bocsátotta digitális anyagait a portál rendelkezésére: a Műemlékvédelmi Hivatal, a Nemzeti Múzeum, a Festészeti Gyűjtemények, az Állami Kastélyok, Kertek és Tavak Bajor Központja,...
Ön még repozitóriumot épít? Miért nem digitális könyvtárat?FEL
A cikk felvázolja a digitális könyvtárak fejlődését a szöveg-repozitóriumoktól a szolgáltatás-központú architektúra, valamint a P2P és Grid hálózatok használatán alapuló második generációs könyvtárakig. Ezeket a különféle intézményektől származó dokumentumok egye...
Crowdsourcing -- gyorsabb és jobb digitális anyagFEL
A könyvtárak és levéltárak számára új fogalom, a civil archiválás gyorsan elterjedt a világban. Lényege, hogy az internet segítségével bevonják a társadalmat az archívumok építésébe, a meglévő gyűjtemények kiegészítésébe és a hibaigazításba. Elsőként 2009-ben az...
Kalózkodásra kényszerülnek a magyar tudósokFEL
K. évi száz könyvet olvas el, hetente kettőt. Nyolcszáz papírkönyve van, de e-könyvei 38 gigabájtot tesznek ki. Ezek túlnyomó többségét illegálisan szerezte be a legkülönfélébb amatőr hackermódszerekkel: lopott jelszavakkal jutott be amerikai könyvtárakba, segédprogramokka...
Könyvtári trendek 2015-re (olvasóink szavazatára)FEL
Az USA könyvtárainak 95%-a kínál e-könyv-kölcsönzést. Kanada és Nagy-Britannia könyvtárai is zárkóznak fel ehhez az értékhez. A digitális kölcsönzések száma várhatóan duplázódik tavalyról idénre. Az USA-ban a könyvkölcsönzés modellje bejáratott, a briteknél még fo...
A Szabó Ervin Könyvtár kölcsönkéri emlékeit -- fotóállomány-építés 2.0FEL
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár képdigitalizálási akciót hirdet az intézmény alapításának 110. és az első hálózati tagkönyvtár megnyitásának 100. évfordulójához kapcsolódóan.
2014. novemberétől a jelentkezők a könyvtárosok segítségével digitalizálhatják...
Nagy szakadék tátong a felhasználók és a közgyűjtemények 'kereslet-kínálata' között I.FEL
Bár Sándor Tibor nem tartja valószínűnek, hogy a közgyűjtemények direkt el akarnák rejteni fotóarchívumaik képeit a nagyközönség elől, ennek ellenére a többségük még mindig csak ott tart, hogy tapogatózik, miképpen is tehetné 'közzé' gyűjteményét a weben. Mindenesetr...
Nagy szakadék tátong a felhasználók és a közgyűjtemények 'kereslet-kínálata' között II.FEL
A MAFOT (Magyar Fotótörténeti Társaság) 2010/2011-ben végzett egy felmérést http://www.rev.hu/photosurvey/f?p=114:1:623486115133271 a fotótárral is rendelkező gyűjtemények körében, melynek eredményei jól mutatják a hazai közgyűjteményi szféra felkészültségét, a fotók re...
Nagy szakadék tátong a felhasználók és a közgyűjtemények 'kereslet-kínálata' között III. - magyar képkönyvtárakFEL
Magyarországon a fényképes, illetve a közgyűjteményeket összegyűjtő digitális adatbázisok számos próbálkozást, nekifutást megértek már. A Neumann-ház néven létrejött első Digitális Könyvtár és Multimédia Központ 2011-ig működtette az NDA-t (Nemzeti Digitális Adatt...
A modern kutató (akár történész) érzékeny viszonya a könyvtárral FEL
A jelen történésze csak úgy lesz versenyképes, ha professzionális módon ért a szövegszerkesztéshez, ha kiismeri magát az Internet információs sztrádáján, ha ismeri és tudja kezelni az online könyvtári és levéltári katalógusokat, ha átlátja és professzionálisan használj...
Szakkönyvtári trendek I.: birtoklás helyett hozzáférésFEL
A tudományos életet átjáró technológia olyan fejleményekben jelenik meg, mint az e-tudomány, e-kutatás, kiber-infrastruktúra; mindez jelentős mértékben megváltoztatja a tudományos együttműködést, a kutatók mind privát, mind nyilvános kommunikációját. A technológia egyre ...
Évtizedek a könyv szolgálatában -- 20 éves a MEKFEL
A Magyar Elektronikus Könyvtár fiatal intézmény, ha életkorát összevetjük más, polcokat és tárlókat magukba rejtő könyvterekkel. Az írott örökség házaiban, a tradicionális könyvtárakban, peregnek az évszázadok, de az idő nem rombol, inkább nemesít. Az értékek magukér...
Eldorado Amerikában?FEL
A három nagy amerikai vállalkozás -- HathiTrust, Google Books, DPLA -- azonos problémákkal küzd. A Google mellett a HathiTrust is perben áll a szerzők szervezeteivel. Egy másik problémás területet jelentenek az árva művek. A HathiTrust egy kutatási programot szponzorál, amely az ...
Miben hasonlít a könyvtár és a levéltár?FEL
Mindkettő számára igen fontos stratégiai cél, hogy az információkat azonnal, egyszerűen és biztonságosan hozzáférhetővé tegyék (tetszőleges helyről és időpontban). A két szakterület együttműködése igen gyümölcsöző lehet. Alaposan előkészített online kiállításoko...
Oroszországban a zenei és irodalmi művek illegális internetes közzététele is tilos leszFEL
Az orosz törvényhozás pénteken olyan törvénymódosítást fogadott el, amely kiterjeszti a filmekre már érvényben lévő tiltást a zenei alkotásoknak, szerzeményeknek, a könyvek tartalmának és a számítógépes programoknak az illegális közzétételére az interneten.
Ingyenes online könyvtárat indít az UNESCO és a NatureFEL
Ingyenes online tudományos könyvtárat nyitott az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) a tekintélyes Nature folyóirattal közösen a természettudományok kutatói és tanulói számára hétfőn.
A World Library of Science (WLoS) elnevezés...
XML-es fülszöveg a MEK-benFEL
A MEK-es könyvekhez tartozó ú.n. fülszöveg esetében áttértünk az XML formátum használatára a 13400-as számú tételtől kezdve és elkezdjük visszamenőleg is erre átalakítani a már korábban elkészült fájlokat - de a kompatibilitás megőrzése érdekében továbbra is konver...
Kölcsönözz könyvet a metróban!FEL
Virtuális könyvtár nyílt az orosz irodalom klasszikusaiból a moszkvai metróban. Puskin, Csehov és Tolsztoj regényeit ingyen tölthetik le az utasok.
A kánonba tartozó több mint száz orosz könyvet tölthetnek le a metrót használó utasok a megállókban. Az okostelefonnal vag...
Goethe összes műve elérhető lesz az internetenFEL
Bárki számára elérhető lesz a jövőben az interneten Johann Wolfgang Goethe összes műve. A weimari Klasszika Alapítvány, valamint a mainzi és lipcsei tudományos akadémiák közös projektjéhez a következő 25 évben több mint 14 millió euróra (mintegy 4,3 milliárd forint) lesz ...
5 érv az olvasójegy mellett -- miért hasznos a könyvtári tagság? (olvasóink szavazatára)FEL
A kutatói munkát a könyvtári tagság számos módon támogathatja:
1. Ingyenes hozzáférés térítéses tartalmakhoz. Legyen az sajtóadatbázis, videó, zene.
2. E-könyvek. Sok könyvtár kínálja ezeket meghatározott idejű kölcsönzésre, akár a hagyományos könyveke...
4000 ősi kéziratot digitalizált a Vatikáni KönyvtárFEL
Digitalizálták és a neten is elérhetővé tették a Vatikáni Könyvtárban található, több mint 4000 ősi kéziratot.
A Vatikánban található Biblotheca Apostolica Vaticana a világ egyik legrégebbi könyvtára, amelyet 1475-ben alapítottak, és jelenleg körülbelül 8500 ősn...
Kirándulás a digitális jövőbe és a zettabyte-ok világábaFEL
Az Országos Széchényi Könyvtár Digitalizálás és elektronikus hozzáférés címen adott helyet 2014. október 8-án a K2 kísérleti műhely konferenciájának a magyarországi digitalizációs trendek és projektek legújabb fejleményeiről, illetve jövőjéről.
A konferencia b...
Zotero-támogatás a MEK-ben -- hivatkozások gyűjtésére és kezelésreFEL
Az önállóan vagy böngésző-kiegészítőként is telepíthető Zotero szoftvert sokan használják a felsőoktatási és a tudományos intézményekben szakirodalmi hivatkozások gyűjtésére és kezelésre. A weboldalakba megfelelő formátumban beágyazott metaadatok a böngésző URL cí...
Mindent digitalizálhatnak az európai könyvtárakFEL
Az Európai Unió Bírósága (CJEU) állásfoglalása szerint a könyvtáraknak nem szükséges kompenzálni vagy előzetesen megállapodni a jogtulajdonosokkal abban az esetben, ha egy kötetet, anyagot digitalizálnak. Az uniós szervezet döntése ugyan nem kötelező érvényű, de valószí...
A Google a Cseh Nemzeti Könyvtár gyűjteményének 140 ezer darabját digitalizáljaFEL
A közös digitalizálási program során a dokumentumok felkerülnek a Google Books valamint a Manuscriptorium European Digital Library oldalára is.
A Cseh Nemzeti Könyvtár a 2010-es megállapodást követően kezdte el a digitalizálási projektjét, amelyet Hans Knoll, a könyvtár t...
Digitálisan is elérhetőek a Bauhaus tankönyveiFEL
A francia Bibliotheque Kandinszkij a közelmúltban digitalizálta a Bauhaus művészek és gondolkodók által írt könyveket, folyóiratokat és ritka kéziratokat, melyek augusztus közepétől már szabadon hozzáférhetőek a nyilvánosság számára is. Elérhető többek között a Walter...
Felsőoktatási könyvtári trendek: többet, kevesebbért, hatékonyabbanFEL
A gyűjteményekre szánt költségvetés több mint kétharmadát elviszik az elektronikus folyóiratok. A jövőben várható az e-könyvek előretörése is; eljöhet az az idő, amikor választani kell, hogy nyomtatott vagy e-könyveket szereznek-e be. Megeshet, hogy néhány intézményben a...
Könyvtárszakmai, üzemeltetési és vezetői válság -- vezetőváltásnál szóba kerülhet, amit addig nem volt illő kimondaniFEL
A különféle problémák mind arra mutatnak, hogy új helyszín szükséges, ahol mindenképp megmaradna egy hagyományos, olvasótermi és kutatószolgáltatást nyújtó központ -- mondta lapunknak az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) nemrég kinevezett új főigazgatója. Tüske Lász...
Mit kíván a magyar felhasználó?FEL
- Ingyenes könyvtárakat
- A kölcsönzési díj és a pénzbüntetés eltörlését
- Bármelyik könyvtárban leadható és visszahozható könyveket
- Előjegyzett, kölcsönzendő könyvek házhoz szállítását
- Éjfélig nyitva tartó egyetemi könyvtárakat a...
Google Art a magyar örökségvédő intézményeknek -- a meglévő digitális vagyonra isFEL
A párizsi székhelyű Google Cultural Institute négy projektlehetőséget kínál a kulturális örökség magyar közintézményeinek az Art Project https://www.google.com/culturalinstitute/project/art-project keretében:
- Megjelenés a Street View-ban (a kiállítótér bebarangolás...
MEK az I. világháborúrólFEL
Az 1. világháború kitörésének 100. évfordulóján a 20 éve fennálló Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK), a 10 éve elindult Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis (EPA) és a szintén az Országos Széchényi Könyvtárban működő Digitális Képarchívum (DKA) 2014-ben font...
Könyvtárak -- az Amazon-modell szerint?FEL
A könyvtárak is kínálhatnak az Amazonéhoz hasonló csomagot (vö.: Az Amazonon mindig megtalálom. Miért nem igaz ez a katalógusokra? http://kithirlevel.hu/index.php?kh=az_amazonon_mindig_megtalalom._miert_nem_igaz_ez_a_katalogusokra ). A dán közkönyvtárak évek óta látják el haszn...
20.000 nagyfelbontású térképet tett közkinccsé a New York-i könyvtárFEL
A New York-i Közkönyvtár weboldaláról mostantól óriási mennyiségű térképet lehet ingyen letölteni - többek között az Osztrák-Magyar Monarchiát ábrázoló térképeket is.
A térképek a New York-i könyvtár digitális gyűjtemény oldalán találhatók, mely ide kattint...
Szerzői jog a XXI. században -- megrendülnek a könyvtárak?FEL
Múlt pénteken hozta nyilvánosságra az Amazon legújabb szolgáltatását, a havi 9.99 dolláros előfizetői díj ellenében (egy hónapig pedig ingyenes próba keretében) korlátlanul igénybe vehető e- és hangos-könyv kölcsönző szolgáltatást, a Kindle Unlimitedet.
A hírről...
Könyvtárak helyett Amazon Kindle Unlimited...FEL
A Kindle Unlimited szolgáltatást 9,9 dollárért kínálja az Amazon -- egyelőre az USA-ban. Ebben korlátlan hozzáférést ad 600.000 címhez. A szolgáltatás sokak fantáziáját beindította: pl. 60 millió brittel számolva évi 1 (az idén éppen 1,7) milliárd fontból tartják fenn k...
Két újabb digitalizált kiadvány a jubiláló MEK-ben és EPA-banFEL
A Magyar Elektronikus Könyvtár fennállásának 20. és a Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis elindulásának 10. évfordulója alkalmából ünnepi előlappal jelent meg Gáspár Ferenc A Föld körül című útleírásának hat kötete, illetve az 1920-1932 között kiadott Magya...
100 digitalizált könyv az első világháborúrólFEL
Az MTDA keretei között eddig is sok, háborúval, hadtörténelemmel foglalkozó munka vált elérhetővé: http://mtdaportal.extra.hu/Bokk_haboru.html
A projekt történetének eddigi legnagyobb vállalkozásaként ezúttal egyszerre 100 kötet kiadásával állít emléket a száz évv...
Ingyen olvashat el 15 millió magazint a netenFEL
Elképesztő mennyiségű magazinba, katalógusba lapozhatunk bele, illetve végig is olvashatjuk őket, ha ellátogatunk az Issue oldalra ( http://issuu.com/ ). Az újságok, amelyek között magyar nyelvűekre is bukkantunk, kategóriákba vannak sorolva, és ha ráleltünk arra, amelyik érdek...
Digitalizációs kultúrgyár 10 milliárdért Ózdon és Szombathelyen -- koncepciót keresveFEL
Ózdon márciusban, Szombathelyen áprilisban tették le a 'kutúrgyárként', illetve Nemzeti Örökségvédelmi és Értékfejlesztő Központként emlegetett két központ alapkövét. Mind a szombathelyi, a szovjet katonák kivonulása óta pusztuló műemlék együttes, mint az egykori Ózdi...
Digitalizált tartalmak: jelen időbe kerül a múlt - Fodor János új könyveFEL
A hálózat jelen időbe, egymás mellé helyezi a múltban és most digitalizált tartalmakat, a kommunikációs rendszer technológiai fejlődése kapcsolati hálók érdeklődési gráfjai szerint rendezi át és versenyezteti a valaha forgalmazott ismeretek összességét s az elérhető info...
Az egyik legnagyobb könyvtár-konkurens -- vagy partner?FEL
Az 580 ezer felhasználóval rendelkező nCore az egyik legnagyobb torrentoldal Magyarországon. A kilencedik éve működő szájt fogalommá vált, gyakran hallani a 'letöltöm' helyett a 'megveszem az nCore boltban' kifejezést. Azt mondják, az oldal sikerének titka az, hogy a felhasználó...
A Metropolitan múzeum kincsei nagy felbontásbanFEL
A világhírű New-York-i múzeum nem tart a látogatószám csökkenésétől, ezért döntött úgy, hogy ingyenesen, kizárólag saját felhasználásra feltölt a netre 394 ezer jó minőségű képet az ott őrzött műalkotásokról. A képeket tilos kereskedelmi forgalomba hozni, ahhoz a m...
Elindult az Europeana 1989 projekt Magyarországon -- a rendszerváltásban utaznakFEL
Magyarországon is elindult az Europeana 1989 elnevezésű projekt, amelyet az Europeana, Európa digitális könyvtára, múzeuma és archívuma indított el.
Ez arra ösztönzi az európai embereket, hogy osszák meg tapasztalataikat, történeteiket, illetve képi és tárgyi emlékeike...
A MaNDA megkezdte az adatexportot az Europeana feléFEL
A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) megkezdte az adatszolgáltatást az európai digitális adatbázis, az Europeana számára -- mondta Lovas Lajos, a MaNDA főigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Az intézményvezető tájékoztatása szerint le...
Összeesküvések ellen a Vatikáni Könyvtár -- áttetszővé válik a digitalizálássalFEL
40 millió oldal digitalizálása szinte már a 'lehetetlen küldetés' kategóriájába tartozik, azonban a Vatikán és egy japán cég most gőzerővel dolgozik ezen.
Nagyjából egy hónappal ezelőtt jelentette be hivatalosan is a Vatikán, hogy digitalizálni kezdi könyvtárának k...
Térítésért is kölcsönöznénk e-dokumentumokat -- mutatta ki az OSZK ProjektirodájaFEL
Az OSZK irányításával -- az Új Széchenyi Terv keretében -- elindult az ELektronikus Dokumentumküldés Országos Rendszere, Adatbázisa és DOkumentumtára (ELDORADO) komplex szolgáltatási rendszer megvalósítására irányuló projekt, amely 2014. október 31-gyel zárul.
A magy...
Továbbfejlesztette információszolgáltatási rendszerét a Miskolci Egyetem KönyvtáraFEL
Egy 50 milliós uniós támogatás révén továbbfejlesztette információszolgáltatási rendszerét a Miskolci Egyetem Könyvtára. Az új lehetőségeket a hétfői projektzárón ecsetelték.
Az egyik eredmény, hogy letették egy olyan digitális képkönyvtár alapjait, amely a rég...
Lassan a nemzeti könyvtár is a farzsebben? -- 6000 GB-nyi adat fér el a lemezenFEL
Több ezer egész estés mozifilmet tárolhatnánk a Seagate új, 6 TB-os merevlemezén, csakhogy nem az átlagfelhasználóknak készült.
A Western Digital, pontosabban leányvállalata, a HGST mutatott be először 6 TB-os merevlemezt. A zárt lemeztok belsejében hélium található, a...
Hanyagságra figyelmeztettek a szabadalmi hivatalt kifosztó adathalászokFEL
Betörtek a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala -- régebbi közismert nevén szabadalmi hivatal -- informatikai rendszerébe. Több mint 800 dokumentumot, különféle találmányok féltve őrzött iratait töltötték le a számítógépes kalózok egy biztonsági rést kihasználva -- tudta me...
Keresés egyszerre több állományban -- EBSCO Discovery Service a nyerőFEL
A Google keresőrendszer térhódítása gyökeres változásokat idézett elő a használói elvárásokban. Főként az ifjabbak tartják természetesnek, hogy minden keresőeszköz olyan gyors, egyszerű és főként online keresést tegyen lehetővé, mint a Google. Azonban a Google-nál is h...
Amerikai Digitális Közkönyvtár -- közszolgáltatás, önhatalmúlagFEL
2013. április 18-án indult az Amerikai Digitális Közkönyvtár (Digital Public Library of America, DPLA), mely az ország tudományos könyvtárainak, levéltárainak és múzeumainak az anyagát teszi ingyenesen hozzáférhetővé. A DPLA két olyan eszmeáramlat gyümölcse, mely mindig is ...
Japánok digitalizálják a Vatikán kézirataitFEL
A Vatikán újabb nagyszabású digitalizálási programot indított el március 20-án, amikor bejelentették, hogy az e téren már nagy gyakorlatot szerzett japán NTT Data cég közreműködésével körülbelül másfél millió oldalnyi kéziratot digitalizálnak a pápai könyvtár 82 ezer...
Folytatódik a Vatikáni Könyvtár kéziratainak digitalizálásaFEL
A Vatikáni Könyvtár újabb háromezer értékes kézirata, a katolikus egyház legjelentősebb történelmi dokumentumainak egy része kerül fel internetre a bibliotéka és a japán NTT DATA közti megállapodás eredményeként.
A távol-keleti informatikai-technológiai cég öt spe...
MEK-re mutató QR-kódok szerte Budapesten -- könyvespolc-tapéta ötletből (képekkel)FEL
Moldován István dublini útján csodálkozott rá egy kocsma könyvespolc-tapétájára, amelyen QR kódok segítségével le lehetett tölteni a teljes könyveket elektronikus formában a Gutenberg projekt honlapjáról.
A hazai adaptálás keretében azóta a MEK-egyes könyvei is el v...
Radikálisan megnövelte az Arcanum a múzeumi évkönyvek hozzáférhetőségétFEL
Az Arcanum múzeumi projektje az idén ismét folytatódik, két fronton is. A kiadványok terén az eddigi 1.5 millió oldalas gyűjtemény tovább bővül 200.000 oldalnyi saját kiadvánnyal, muzeális könyvvel és múzeumkönyvtári gyűjteményekkel.
Kiemelt újdonságok, amikkel a M...
Tableteken és mobilokon is pörög a Magyar Elektronikus KönyvtárFEL
'Az okostelefonok, táblagépek és e-könyv olvasók kis képernyője és egérnélküli kezelőfelülete ugyanis speciális megoldásokat igényel...' -- http://mek.oszk.hu/html/mobil.html
Ingyenesen tölthetők Sólyom László könyveiFEL
- Sólyom László: Környezetvédelem és polgári jog
http://mek.oszk.hu/12500/12578
- Sólyom László: A polgári jogi felelősség hanyatlása
http://mek.oszk.hu/12600/12604
Ezt írja a Facebook ( https://www.facebook.com/pages/Magyar-Elektronikus-Könyvtár/338...
Már tízezer dokumentumhoz lehet hozzáférni a Digitális VilágkönyvtárbanFEL
Mérföldkőhöz érkezett az amerikai Kongresszusi Könyvtár vezetésével elindított Digitális Világkönyvtár (WDL): átlépte a tízezret a hozzáférhető dokumentumok száma a baltimore-i Walters Művészeti Múzeumban őrzött ősi dokumentumok digitalizálásával. A Digitális Világ...
Szabadon hozzáférhető a Népszámlálási digitális adattár a KSH Könyvtár honlapjánFEL
2014. március 5-étől a KSH Könyvtár és az Arcanum Adatbázis Kft. együttműködésének, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően 'élesben' üzemel a Népszámlálási digitális adattár (Néda).
Az adatbázis a XVIII. és a XX. század vége között m...
Digitális archívum lesz az ózdi kohászat helyénFEL
Orbán Viktor miniszterelnök Ózdon elhelyezte a hajdani kohászati üzemek területén felépítendő, 2,5 milliárd forintba kerülő digitális archívum időkapszuláját csütörtökön. A most kezdődő 2,5 milliárd forintos ózdi beruházásról a miniszterelnök azt mondta: a leendő di...
Finnugor és szamojéd könyvek az internetenFEL
Köztudomású, hogy a kisebb finnugor és a szamojéd nyelveken meglehetősen kevés a digitálisan hozzáférhető szöveg. Ez nem csak azért probléma, mert az ezen nyelven írt szövegek iránt érdeklődők -- beleértve e nyelvek anyanyelvi beszélőit -- kevés anyaghoz férhetnek hozzá ...
Élet a könyvtáros után (olvasóink szavazatára)FEL
A könyvtárak szívesen dicsekednek azzal, hogy alkalmazkodnak a kihívásokhoz. Nos, ez nincs teljesen így, ha csak nem soroljuk az e-könyveket is a hagyományosak közé. Két trend látszik kirajzolódni: elmozdulás a
- könyvek utáni könyvtár felé
- a könyv nélküli k...
Akár oldalanként linkelhető nyomtatott könyvek a HathiTrust-benFEL
Ha az adott könyv a Google Bookson valamelyik nagy amerikai egyetemi könyvtárból származik, akkor nagy valószinűséggel megtalálható a jobban hivatkozható, és jobban metaadatolt HathiTrust gyűjteményben: http://www.hathitrust.org/
Ebben ugyanis azok a könyvek találhatók, me...
Képek a keleti orvoslásról -- angol intézetekbőlFEL
A világ egyik leggazdagabb és legkülönlegesebb képgyűjteményeként jellemzik az alábbi kollekciót. És nem is nagyon túloznak, fantasztikus képekre lelhetünk benne.
Az emberiség kétezer évének kultúrtörténetének és orvostudományának egészen különleges képeit gyű...
1800 képpel bővült a FortepanFEL
1800 fotó került föl a honlapra http://www.fortepan.hu/?view=new, az 1953-83 közötti harminc év negatívjairól. Építések és bontások, vonulások és ünnepek, de elsősorban utazások, Mátraházától Pécsig és Gdansktól Párizsig. Nagy Gyula a Fortepan (és valószínűleg a magy...
25 ingyenes forrás ekönyveseknek és nem ekönyveseknekFEL
Az ebookfriendly szedte össze. Köszönet.
Önkéntesekkel dolgozzák fel az első világháború hadinaplóinak online archívumátFEL
A Brit Archívum elindított egy honlapot, amelyen az első világháborúban harcolt katonák naplóit lehet elolvasni. Az év végéig 1,5 millió oldalnyi feljegyzést terveznek közzétenni a honlapon. A katonák sok dokumentumot kézzel, a fronton írtak meg. Az archívum felkérte az önké...
Megéri-e ekönyv-olvasót vásárolni?FEL
Jó olvasót körülbelül harmincezer forinttól lehet vásárolni, vagyis a digitális olvasás ma még nem olcsó mulatság -- bár sokan azt hiszik, hogy a nyomdaköltség megspórolásával sokat lehet nyerni. Csakhogy az e-könyveknél a szerzői jogdíj magasabb (nem 7-8, hanem 20 százal...
Az Osztrák Nemzeti Könyvtár digitalizálta Kassák Lajos folyóiratának Bécsben szerkesztett számaitFEL
A Ma című lapot Kassák a betiltott Tett helyett hívta életre 1916-ban, de 1919-ben ezt is betiltották. Ezért 1920-tól 1925-ig Bécsben szerkesztette a modernista művészetnek és gondolatoknak otthont adó folyóiratot, ami az emigráció évei alatt a nemzetközi avantgárd mozgalom sz...
Itt az összes ingyen letölthető Rejtő Jenő-könyvFEL
2014 január elsejétől nem védi szerzői jog a neves Rejtő Jenő műveit, ugyanis az írót 70 éve, 1943 első napján érte a fagyhalál munkaszolgálatosként Jevdokovóban. Mivel Magyarországon 70 év után szűnik meg a szerzői jog, ezért az internetre hivatalosan is felkerültek alko...
Teljes gyűjteményét számítógépre viszi a Norvég Nemzeti KönyvtárFEL
Teljes gyűjteményét digitalizálni kívánja a Norvég Nemzeti Könyvtár, hogy a nemzet "memóriabankjaként" archiválja és mindenki számára, bármikor, bárhonnan elérhetővé tegye a lehető legtöbb digitális tartalmat.
A nemzeti könyvtár ezzel modern, elektronikus nemzeti k...
Ahol találkozott az alulról jövő kezdeményezés a felső támogatássalFEL
Korábbi számainkban szóltunk a dán Bibzoom szolgáltatásról, amely zene mellett av-tartalmakat, irodalmat is kínál a dán közkönyvtárakba beiratkozottaknak.
-- A rendszer olyan szolgáltatási modell keretében nyújtja, ahol a finanszírozás alulról szerveződve biztosított...
A Vatikáni Könyvtár digitalizálja kincseitFEL
A Vatikáni Könyvtár a Heidelbergi Egyetemmel közösen, a londoni Polonsky Alapítvány támogatásával kezdte meg felbecsülhetetlen értékű kéziratállománya digitális feldolgozását. Az 1448-ban alapított könyvtárban 80 ezer kéziratot és 1,1 millió nyomtatott könyvet (köztük...
A zenei könyvtárosok egyesülnek -- közös portálukon dolgoznakFEL
Bibzoom dán könyvtári közös portál zenei portálszolgáltatásának tartalmi fejlesztését az ország minden részében dolgozó zenei könyvtárosok látják el. Ők készítenek podcastokat, s cikkeket írnak zenei irányzatokról, alkotásokról. A résztvevők között elvegyülve tud...
Terjeszkedő Bibzoom -- zene, digitális könyvtár, nemzetközi av-média, a dán könyvtárhasználóknakFEL
A dán Netmusik szolgáltatás mára nevet váltott, Netmusik-ból Bibzoom lett. A névváltás pedig komoly funkcióbővülést is takar, már jóval kínál, mint ingyenesen letölthető, online zenei portál.
A Bibzoom biztosítja a Dániába bevándorló főbb társadalmi csoportok di...
Elérhető a Delpher béta verziója -- holland digitális könyvtárFEL
Elérhető a Delpher béta verziója. A Delpher a nagyjából a holland digitális könyvtár. Ide kerülnek a nemzeti könyvtár, és az egyetemi könyvtárak digitalizálási projektjeinek eredményei (beleértve a Google által digitalizált anyagokat is), jelenleg: 90 ezer XVII-XIX. századi ...