Az akadálymentesítés mindenki számára hasznos, ugyanis erősen befolyásolja a múzeumi élmény minőségét, nem csak a speciális igényűek számára. De vegyük Nicket példának, hogyan is változott látogatás közben elégedettségének szintje:
- Először digitális akadályokkal szembesült, amikor információt szerzett a múzeumi programról (tudjuk az előző link részből: nehézségei vannak a technika használatával).
- Messze volt a parkoló, és időbe telt, míg megfelelő helyet talált (elégedettsége ezzel együtt tehát kétszer zökkent lefelé, még mielőtt belépett volna a múzeum épületébe).
- A jegy jó áron volt (első kellemes élmény).
- De a múzeumbelsőben a feliratok túl kicsik voltak számára, és a nagyítót pedig otthon felejtette (ismét negatív élmény).
- Kevés volt a pihenésre alkalmas szék (újból negatív...).
- De szerencsére ott volt a büfé, ahol mindent könnyű volt megérteni, és kávét rendelni is egyszerű volt (elégedettségnövekedés).
Ha javítunk azokon a pontokon, amelyek Nick számára gondot okoztak (pl. közelebbi parkolást biztosítunk, egyszerűsítjük honlapunk használatát, ülőhelyeket helyezünk a termekbe, stb.), akkor minden használónk elégedettségét növeljük, nem csak az ezekre közvetlenül rászorulókét.

Ám van emellett egy ránk visszaható szempont is. Láttuk: az akadálymentesítés lehetőség a használók közösségének egészével való kapcsolatunk fejlesztésére. A sokszínűségre való válasz ugyanis innovációra ösztönöz. És emiatt új programokkal, új megoldásokkal kísérletezünk, ami nagy erő, nagy kincs. Az akadálymentesítés tehát összhangban áll a múzeum céljaival. Ösztönzi a kritikus gondolkodást a "normalitás" bármely megközelítésével szemben. Mert enélkül esélyes: mi egyedül akarnánk megmondani, hogy mi a normális, és ahhoz képest mi a különös. De nem ez a nyerő. Talán emlékszel Magritte pipájára: [egy pipa festett képe, alatta a felirattal: "Ez nem egy pipa"]. Ez az alkotás elgondolkodtat: biztosan az-e a természetes, amit mi most éppen annak gondolunk? (ref.: MG)