SzavazásEgy szakmai előadás célja, hogy...
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Harry Potter köteteket égettek lengyel papok
Címkék: identitás | Lengyelország | könyv, papír alapú | etika, fegyelmi kérdések | információ-visszatartás | szervezeti kultúra |
A BBC számolt be róla, hogy Lengyelország északi felén fekvő Koszalinban tevékenykedő katolikus papok olyan könyveket égettek a hétvégén, melyeket szentségtörőnek és bálványimádónak ítéltek meg. Az elégetett könyvek közé került a Harry Potter sorozat több példánya is. Az égetést a Bibliából vett idézetekkel indokolták. Többek között Mózes ötödik könyvéből azt a passzust, amely így szól: "Isteneik szobrait égessétek el! Ne kívánd meg a rajtuk levő ezüstöt vagy aranyat sem, ne vedd el magadnak, mert tőrbe esel általuk. Utálatos ez Istened, az ÚR előtt".
JK Rowling könyveiből becslések szerint több mint 500 millió példány kelt el világszerte, ezzel ez lehet minden idők legsikeresebb regénysorozata. Korábban is akadtak már keresztény szervezetek, melyek tiltakoztak a Harry Potter-sorozat ellen, mivel szerintük a varázslást népszerűsíti a gyerekek körében. A papok akcióját nem fogadta kitörő öröm az interneten, a BBC által idézett kommentek között olyanok akadtak, mint a megjegyzés, hogy szemben a Bibliával, a Harry Potter esetében nem tudni arról, hogy bárki ölt vagy erőszakolt volna a nevében, míg más Heinrich Heine híres mondását idézte, hogy ahol könyveket égetnek, ott nemsokára embereket is fognak. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |