SzavazásJelentkeznél-e könyvtáraddal egy tanulóhely-nyilvántartó applikációba?
KIT hírlevél évfolyamok2025
|
Magyar Könyvtárosok Egyesülete -- megszervezte ünnepétAz ünnepen ünnepelni szoktak, ezért döntően ilyen tartalmú előadások hangzottak el november 25-én a Parlament konferenciatermében. A szakmai szervezetről tárgyszerű bemutatás, szakmai helyzetfelmérés még várat magára. Ezért a jelenlévőknek előadásrészletek, és következtetések maradtak a továbbgondolásra. Néhány ilyen önkényesen válogatva: Adat hiányában matematikai nyitott mondat maradt: ha az EU átlag-GDP-jének 1%-át költi könyvtárakra, mellyel a lakosság 75%-át tudja a könyvtárhasználók között, akkor a hazai könyvtárak mennyi GDP-ből 'állítják elő' a szakértői kimutatás szerint 13%, a minisztériumi kimutatás szerint 32%-nyi könyvtárhasználót? Vagy: a könyvtárosok progresszivitását bizonyíthatjuk azzal, hogy már 1975-ben is a maihoz kísértetiesen hasonló feladatokat és problémákat fogalmaztak meg. (Persze, ünneprontás lett volna a probléma-megoldási képesség hiányára következtetni ugyanebből.) Ezek után azonban már kevésbé hatott heroikusnak 'a szakma amit tehetett, azt megtette' elnöki summázat. Ramháb Mária a közkönyvtárak más szervezetekkel való információs együttműködéseket nevezte célnak, Ambrus János pedig szorgalmazta, hogy a könyvtárakkal kapcsolatos törvény-előkészítés emelkedjen professzionális szintre. Még kisméretű pengeváltásra is sor került a FSZEK és a budapesti egyetemi könyvtárak képviselői között a hallgatók ellátása kapcsán. A vállalati könyvtárosok képviselete hiányzott... Jó volt viszont hallani, hogy a Magyar Elektronikus Könyvtár -- immár hivatalosan is -- kísérletezik (ti. a technológiai és jogi környezet változása miatt új utakon jár). Csak kívánni lehet, hogy ez több más szakmai megmozdulásról is be merjük ezt vallani, sőt, előbb--utóbb majd szorgalmazni is. Külföldi előadók folyosói beszélgetés alkalmával egyetértettek abban, hogy hasonló problémákkal küzdenek ők is, bár a problémák interpretálása és a kezelés gyakran eltérő. A szlovén COBIS könyvtári rendszer a könyvtáraké; az individualizmus és alacsony hatalmi távolság kultúrájára épít; a könyvtárak többsége azt használja, és egyéni belátása szerint válik aktív adatszolgáltató vagy passzív adatlehívó taggá. Az MKE helyzetének, tevékenységének számbavétele tehát részben történt meg. Talán majd egy következő alkalommal.
Régebbi hírforrás(ok): MG |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |