SzavazásJelentkeznél-e könyvtáraddal egy tanulóhely-nyilvántartó applikációba?
KIT hírlevél évfolyamok2025
|
Mindenkinél megújul a Google MapsNéhány héten belül mindenki új formájában használhatja a Google térképszolgáltatását, ami szebb és praktikusabb is lesz az eddigieknél. Aki nem szeretne várni, az már most átkapcsolhat az új felületre.
Még tavaly májusban jelentette be a Google a Maps megújítását, azóta pedig mindenki egyéni döntésén múlt, hogy aktiválja-e az új térképeket. A legszembetűnőbb változás az, hogy eltűnik az eddig a bal oldalon helyet kapott oldalsáv, így növekszik a képernyőn elférő hasznos felület, a térkép nagyobb részét láthatjuk majd. Megváltoznak a térképeken látható színek, ikonok és betűtípusok is. Sokat javul a helyfüggő keresés, a Google egy-egy térképes kereséskor előtérbe helyezi majd az ismerőseink által már meglátogatott, illetve ajánlott kávézókat, hoteleket és egyéb helyeket, és egyéb módon is javul a helyajánlási rendszere. Fejlesztettek az útvonaltervezőn, illetve a mobilos appok után az asztali felületen is beépítették a térképszolgáltatásba a tavaly nyáron felvásárolt Waze-re beküldött valós idejű közösségi adatokat. A Google a következő hetekben fokozatosan kapcsolja át mindenkinél az új felületet. Aki nem szeretne várni, az pár kattintással már most átkapcsolhatja magának. -- link |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |